Oracle: már szinte ingyen adjuk a Javát a Google miatt

A Javat birtokló vállalat vezetője szerint a jogdíjak megfizetésének megtagadása miatt radikális mértékben estek vissza a bevételeik.

Az Oracle társ-vezérigazgatója a Google elleni, San Franciscóban zajló perben tanúvallomásában azt mondta tegnap, hogy vállalata az Android miatt már arra kényszerült, hogy a nagyvállalati vevőknek – mint például az Amazon vagy a Google – nyomott, diszkontáron licencelje a Java technológiát, hogy versenyben maradhassanak – írja a Business Insider. Safra Catz példaként az Amazont hozta fel, akiknek 97,5 százalékos kedvezményt adnak, hogy a Kindle Paperwhite-ban ne az Androidot használják, illetve a Samsungtól 40 millió helyett csak egymillió dollárt kérhetnek. Ennek az oka a Google, akik egyszerűen ellopták az Oracle-től a jogvédett szabadalmakat, és így léptek be, majd arattak sikert az okostelefonos piacon – mondta a vezérigazgató.

Ahogy annak idején az IT café is többször beszámolt róla, a Sunt 2010-ben felvásárló Oracle már a kezdetektől fogva azzal vádolta a Google-t, hogy jogosulatlanul használják az Androidban a Java egyes elemeit, és ez a konfliktus oda vezetett, hogy per lett belőle. Mint megírtuk róla, a kereset szerint az Android legalább hét esetben sérti a Javához kapcsolódó szabadalmi jogot. A Google 2010 októberében az eljárás megszüntetését kérte, mivel egyrészt tagadják a szabadalomsértést, másrészt pedig úgy vélik, hogy a Sun megszerzése előtt az Oracle igen kritikusan nyilatkozott a Java licencelési módszeréről, a nyitottságot hiányolták, ám a felvásárlás után hátraarcot csináltak, és figyelmen kívül hagyják a nyílt forrás mellett elkötelezett közösség igényét, mely teljes szabadságot kívánna a platformnak.

Az Oracle ezzel szemben azt állítja, hogy az Android fejlesztése során a Google úgy használta fel a Java kódját, hogy nem tartották be a licencelési előírásokat, és megsértették azt az alapelvet, mely a Java alakítása során elsőrendű: „egyszer megírod, és működik mindenhol” („write once and run anywhere”). Az Oracle szerint ezzel a Google nemcsak hogy szabadalmakat sértett, nemcsak az egységes Java-platform fragmentálódását segítette elő, de komoly károkat okozott mind a felhasználóknak, mind a fejlesztőknek, mind az eszközgyártóknak.

A 2012-es nagy tárgyaláson a Google győzedelmeskedett, de a jogi birkózás nem zárult le, még napjainkban is folyik, sőt a jelen eljárásban az Oracle már 9 milliárd dollár kártérítés megítélését kéri.

Azóta történt

Előzmények