Az SAP kiegyezne az Oracle-lel a lopási ügyben

A német üzletiszoftver-gyártó SAP a további tárgyalások elkerülése végett tegnap úgy döntött, hogy hajlandó az ügyvédi költségek megtérítését is beleszámolva összesen 426 millió dollárt fizetni az Oracle-nek egy azóta már megszűnt amerikai leányvállalatuk által elkövetett szoftver-, illetve dokumentumlopásért.

A keresetet az Oracle még 2007-ben nyújtotta be, és azt állították, hogy az SAP érdekeltségébe tartozó, 2005-ben megszerezett TomorrowNow nevű cég üzletpolitikai okokból szoftvereket és dokumentumokat lopott el az Oracle weboldalain keresztül. A TomorrowNow aztán ezeket az Oracle ügyfeleinek ajánlotta fel, és arra kapacitálták őket, hogy válasszák inkább az SAP-t.

Magát a lopást az SAP egy korábbi, 2010-ben tartott tárgyaláson elismerte, és ekkor egy amerikai szövetségi bíróság a számítógépes csalásokat és visszaéléseket szankcionáló törvény alapján 11 rendbeli törvénysértés állapított meg, illetve egy rendbeli szerzői jogi jogsértés bűncselekmény által vádpontot is bizonyítottnak találtak. Az anyacég vállalta is a felelősséget, és 2010 novemberében hivatalosan is bocsánatot kértek az Oracle-től. Akkor a bíróság 1,3 milliárd dolláros kártérítést határozott meg, melyet az Oracle – amennyiben nem fogadják el az SAP ajánlatát – annak ellenére továbbra is követelhet egy újabb fellebbezésben, hogy egy korábbi fordulóban a bíró ezt elvetette.

Arról még nincs hír, hogy a győztes megelégszik-e ezzel az eredménnyel, vagy pedig fellebbeznek.

Az SAP szóvivője azt nyilatkozta, hogy a régóta folyó ügynek ezzel véget vethetnek, és bár az Oracle kemény versenytárs, az SAP által felajánlott kártérítés több mint elfogadható.

Azóta történt

Előzmények