Svédországban nem sikerült letiltatni a Pirate Bayt

Kiemelten fontos döntést hozott pénteken egy stockholmi kerületi bíróság, amikor kimondták, hogy a Telenor tulajdonában lévő Bredbandsbolaget internetszolgáltatót a szerzői jogi szervezetek nem kényszeríthetik a The Pirate Bay fájlmegosztó oldal blokkolására.

A bíróság a határozat indoklásában kifejtette, hogy vizsgálatuk eredménye szerint a szolgáltató nem részese a szerzőijogsértés folyamatának, mivel azt az egyes felhasználók követik el.

A szerzői jogi lobbi egyébként már több európai országban elérte az oldal blokkolását – ahol ilyen célú pert kezdeményeztek (Hollandia kivételével) mindenütt sikerrel jártak. Az eljárást közösen indító Universal Music, a Sony Music, a Warner Music, a Nordisk Film és a Swedish Film Industry presztízsokokból is szerették volna elérni, hogy a svéd alapítású Pirate Bayt Svédországban is letiltsák.

A felperesek a keresetben a kalózkodásban való részvétellel vádolták meg a szolgáltatót, ám Bredbandsbolaget visszautasította a blokkolási kérést, és azzal érveltek, hogy ők csak az internet-hozzáférést biztosítják, abba nem szólhatnak bele, hogy ki mire használja a kommunikációs csatornát.

Teljesen biztosra vehető, hogy a jogtulajdonosok fellebbeznek, de kevéssé valószínű, hogy a felsőbb szintű bíróságok megváltoztassák a kerületi bíróság döntését.

Azóta történt

Előzmények