A PlayStation játékkonzol forgalma átlépte a 100 millió darabos álomhatárt – jelentette be a héten Sony. A statisztika az egy évtizeddel ezelőtt bemutatott eredeti készülék és a 2000-ben piacra dobott PSone eladásaira vonatkozik. A japán gyártó állítja: ezzel a PlayStation a konzolok bestsellerévé avanzsált. Noha nem kizárt, hogy a Nintendo Game Boy sorozat még ennél is nagyobb darabszámban fogyott, az bizonyos, hogy a PlayStation 2 eladásait is számolva a Sony-konzoloknak nem marad kihívója: a második generációs konzolból ugyanis eddig nem kevesebb, mint 70 millió darab fogyott.
A PlayStation Észak-Amerikában volt a legkeresettebb, ott 39,67 millió darabot értékesített a Sony, míg Európában 39,61, Japánban pedig 20,72 millió készülék talált gazdára. A készülék ma a világ 120 országában kapható, és 7300 játékot írtak hozzá – közölte a Sony.
PlayStation: túl a százmillión
- Írta: Barna József
- Forrás: gi.biz
Előzmények
-
Diadalmenetben a japán elektronikai cégek
A jó eredmények után erős évre számítanak a vezető japán vállalatok.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Aktív témák
- Azonnali processzoros kérdések órája
- Hobby elektronika
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- LEGO klub
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- BestBuy topik
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Helldivers 2 (PC, PS5)
- További aktív témák...