Egy korszak vége: Magyarországon is megszűnik a távirat

A Magyar Posta 2021. április 30-tól kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat.

A vállalat a ma kiadott közleményében utal rá, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent, számos európai ország már megszüntette ezen szolgáltatását.

Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széles körű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent.

Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban összesen 23 ezer volt a feladott táviratok száma. A Magyar Posta a táviratot, mint egyetemes szolgáltatást 2600 postán kínálta.

A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a Posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak.

A távirat magyarországi kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban, köztük Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is megszűnt – az egyik világszerte legendás cég, az amerikai Western Union már 2006-ban elköszönt a szolgáltatástól.

Azóta történt

Előzmények