Számítástechnikai nagykereskedés raktára lángol Budapesten

A beszámolók és a képek szerint valószínűleg a Ramiris raktáráról van szó.

A budapestiek már órák óta látják azt a hatalmas füstfelhőt, mely egy égő épületből száll fel. A Katasztrófavédelem honlapján délelőtt tízkor jelent meg a hír: „A tűzoltók tizenkét járművel vonultak a Frangepán utcai helyszínre. Kigyulladt egy műszaki berendezések raktározására szolgáló háromezer négyzetméteres raktárépület Budapesten, a Frangepán utcában. Több, mint harminc fővárosi hivatásos tűzoltó kezdte meg az oltási munkálatokat. A tűz jelenleg még veszélyezteti a közelben álló irodaépületet is.

Ramiris raktár
[+]
Forrás: index.hu, olvasói fotó

Az index.hu tudósítójának elmondása szerint mentőautók, tűzoltók és rengeteg rendőr van a helyszínen, az egyik rendőr arról beszélt, hogy a tűz tovább is terjedhet. A Fáy utcai frontnál a raktár mellett egy Oxygen Wellness és egy Honda szerviz áll a szomszédban, rettenetes füst száll fel onnan is. A rendőrök felszólítottak a bámészkodókat, hogy hagyják el a helyszínt, elég határozottan kiüríttetik a szomszédos cégek és irodákat is.

A jelek szerint úgy tűnik, hogy a Ramiris raktára ég, állítólag a tűzoltók már csak az épületet mentik. A kár milliárdos lehet.

Frissítés: a katasztrófavédelem 13:26-kor a következő közleményt adta ki:

Elfojtották a lángokat a fővárosban, a Frangepán utcában kigyulladt raktárépületnél. Az utómunkálatok még órákig elhúzódnak majd, hogy a tűzoltók minden izzást megszüntethessenek.

Délelőtt kigyulladt egy műszaki berendezések raktározására szolgáló háromezer négyzetméteres raktárépület Budapesten, a Frangepán utcában. A több, mint ötven fővárosi hivatásos és a zuglói önkéntes tűzoltóknak négy óra alatt tizenkét vízsugárral és két emelőre szerelt vízágyúval sikerült elfojtaniuk a lángokat, egyben megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos irodaépületre is. Az oltás idejére közel ezer embernek kellett elhagynia a környező épületeket. A katasztrófavédelem mobil laborja egészségre káros értéket semmilyen anyagból nem mutatott ki.

Azóta történt

Előzmények