Rekordot döntött itthon a Windows 7

A Microsoft Windows 7 már január végén, három hónappal a piacra kerülése után megelőzte Magyarországon az elődjét, a Vistát: az új operációs rendszert 2010 negyedik hetében több hazai számítógépen használták, mint a korábbi kiadást. A múlt héten aztán – derül ki a Gemius SA internetes statisztikájából – a Windows 7 részesedése átlépte a 10 százalékos küszöböt is (egészen pontosan 10,31 százalékig emelkedett), és ezzel öt hónap alatt olyan szintre jutott, ahová a Vista a három évvel ezelőtti premierje óta sosem volt képes felkapaszkodni. A sokat kritizált rendszer tavaly októberben volt a népszerűségének csúcsán Magyarországon: az utódja kiadását megelőző héten a részesedése a hazai internetezők számítógépein 9,38 százalékos volt, majd ezután kezdett stabilan apadni.

A hazai statisztikákat a Gemius a gemiusTraffic weboldalforgalom-elemző szolgáltatásával magyar oldalakon gyűjtött adatok alapján készíti. A piackutató közlése szerint ezt az eszközt ma „több mint száz” hazai weboldal használja, melyek közt van bank honlapja és népszerű hírportál egyaránt. A múlt héten 1,2 milliárd lapletöltés volt az alapja a mérésnek.

Jellemzője az asztali és noteszgépeken használt operációs rendszerek hazai piacának, hogy a mérések kezdete, 2007 eleje óta gyakorlatilag változatlan, 98 százalék feletti részesedéssel a Microsoft Windows uralja azt. Az alternatívák – melyekből a statisztikákban szám szerint mindössze kettő kimutatható létezik: a Mac OS X és a Linux – egyike sem tudott három év alatt túlnőni az 1 százalékos elterjedtségen, sőt még megközelíteni sem tudta ezt a lélektani küszöböt. A piacról teljesen hiányzik a dinamizmus, rendszerint csupán annyi változás történik, hogy az új Windowsok megjelenésével az egyes Windows-verziók részaránya módosul az alapvetően változatlan nagyságú Microsoft-szeleten belül.

Windowsok háborúja: XP, Vista és Windows 7 (zöld, kék, illetve piros)
Windowsok háborúja: XP, Vista és Windows 7 (zöld, kék, illetve piros)

Még 2010-ben is öt Windows van versenyben: a Windows 2000, a Windows XP, a Windows 2003, a Windows Vista és a Windows 7. Ugyancsak magyar sajátosság, hogy a világátlagnál jóval makacsabbul tartja magát a több mint nyolc évvel ezelőtt megjelent Windows XP, mely még mindig 80 százalék feletti részesedéssel rendelkezik. A különféle nemzetközi statisztikákban e kiadás befolyása jóval alacsonyabb, 50-60 százalékos, míg a Vistáé a legtöbb mérés szerint 25 százalék körül áll.

Hogy miért ilyen népszerű még mindig a Windows XP és miért terjed ilyen lendületesen a Windows 7 a magyar internetezők körében, persze nem olvasható ki a számokból. Ha valakinek van ötlete, ne tartsa magában: írja meg a hír fórumában.

Azóta történt

Előzmények