Online áruházból is rendelhető már a repülő taxi

Az EHang kínai dróngyártó már repülő taxit is árul a Taobao online áruházán keresztül.

Az EHang nevű kínai dróngyártó elindította az EH216-S modellszámú repülő taxi forgalmazását – ehhez a kínai Taobao online áruházon keresztül lehet hozzájutni, úgy 332 ezer dollárnak megfelelő összegért.

A cég a biztonsági tanúsítványokat még októberben szerezte meg a helyi repülésügyi hatóságtól.

A drón 16 rotorral működik, két utast tud magával vinni, maximum 130 kilométer per órás sebességgel és 30 kilométeres távolságba. Ez az első eVTOL, ami ilyen engedélyt kapott Kínában (de a kereskedelmi tevékenységhez működési engedély is kell).

A cég még fontolgatja, hogy a turizmussal foglaló ügyfeleknek termékként vagy szolgáltatásként árulja-e a repülő taxit.

Az eVTOL-fejlesztésekbe olyan ismert nevek is öntik a pénzt, mint a Boeing, az Embraer, az Airbus, a United Airlines vagy a Toyota, Stellantis. Kínában az AutoFlight és az Xpeng is fejleszt ilyesmit.

A gond mindenkinél az, hogy szigorú hatósági és biztonsági követelmények vannak, főleg a sűrűn lakott városi környezetek, a zaj és az egyéb szennyezések miatt.

Előzmények