Áramszünet okozott zavart a Samsung egyik chipgyárában

A komplex csúcstechnológia miatt egy pár napos kiesés is millió dolláros veszteséget okoz.

A Samsung bejelentette, hogy tegnap, december 31-én délután egy igen rövid, mintegy egyperces áramszünet következett be a dél-koreai Hwaseong városában lévő chipgyárában, ám ez a kiesés is elegendő volt ahhoz, hogy a komplexum egyes részein le kelljen állítani a termelést.

A közlemény szerint egyes DRAM és NAND chipek gyártását függesztették fel egy áramellátó kábel hibája miatt, és a Yonhap hírügynökség helyi tudósítása szerint a helyreállítási munkák két-három napig is eltartanak.

A Samsung bejelentette, hogy egyelőre vizsgálják, hogy mikor indulhatnak meg a gyártósorok, és ezzel párhuzamosan igyekeznek felmérni, hogy a leállás mekkora veszteséget okoz. Összegszerűen még becslést sem közöltek, egy helyi forrás szerint nem kiemelkedő a kár, de a termelés volumene miatt még így is valószínűleg több millió dollárral lehet számolni – 2018-ban történt egy hasonló eset vállalat Pyeongtaek városában található chipgyárában, akkor egy félórás áramszünet nyomán körülbelül 43 millió dolláros veszteséget számoltak ki a cégnél.

Azóta történt

Előzmények