Magyar ügyvezető az SAP szlovén leányvállalata élén

Az SAP AG bejelentette, hogy Ablonczy Balázs személyében új ügyvezető igazgatót nevezett ki szlovéniai leányvállalatának élére, a szakember jelenlegi pozíciójának – az SAP Hungary Kft. ügyvezetői posztja – megtartása mellett. Ablonczy Balázs feladatait felváltva, a budapesti és ljubjanai irodából látja el.

Az ügyvezető felelősségi körének bővülését indokolja, hogy ez év januári kinevezése óta a közép-európai régió második legjobban teljesítő SAP leányvállalatává fejlesztette a magyar céget, jelentősen javította a cég eredményességét. A szakember továbbra is Manfred Josephnek, az SAP közép-európai igazgatójának tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Az SAP szlovén leányvállalata majdnem 30 embert foglalkoztat, tavalyi éves árbevétele meghaladta a 3 milliárd forintnyi eurót. A szakember már dolgozott korábban hasonló pozícióban: a Xerox hazai, majd adriai régiójának első embere volt.

Azóta történt

Előzmények