Elbocsátások az SAP-nál

Az integrált vállalatirányítási szoftvereket fejlesztő SAP AG mintegy 51 ezer alkalmazottat foglalkoztat saját honlapja szerint, s ebből az állományból kényszerül most 3000 fő elbocsátására. A cég – többekhez hasonlóan – a „nehéz piaci helyzethez való igazodással” indokolta a menesztéseket, melyektől évi 350 millió euró megtakarítást vár 2010-től kezdődően.

A vállalat 2008-as nettó nyeresége a megelőző évhez képest 2 százalék csökkenés után 1,88 milliárd eurón állapodott meg, ugyanakkor teljes forgalma 13 százalékos növekedést produkálva 11,57 milliárd euróra emelkedett. A teljesítmény legfontosabb mutatója, az új szoftverlicencek értékesítéséből befolyó bevétel azonban az utolsó negyedévben 7 százalékkal, 1,32 milliárd euróra apadt. A cég a fátyolos üzleti kilátások miatt nem adott előrejelzést az idei évre.

Lapunk megkereste a SAP Hungaryt azzal kapcsolatban, hogy hozzánk is eljut-e a karcsúsítási hullám, de a hazai leányvállalat erről egyelőre nem tudott felvilágosítással szolgálni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Azóta történt

Előzmények