Le kell hallgatni a Skype-ot – mondják a rendőrök

Olaszország rendőri vezetőinek kérésére Silvio Berlusconi miniszterelnök is kiállt amellett, hogy új szabályozásra van szükség az internetes telefonálások ellenőrzése terén, s erre az igényre az Európai Unió is reagált.

Az olasz rendőrség maffiaellenes csoportja azt panaszolta fel, hogy a szervezett bűnözői körök egyre inkább áttérnek az internetes kommunikációra, például a Skype adta lehetőségeket használják ki, mivel így elkerülhetik a hatóságok lehallgatási törekvéseit, ugyanis ezek a szolgáltatások olyan titkosításokat használnak, melyeket majdnem lehetetlen feltörni.

Ez az igény más uniós országok rendvédelmi szerveinél is felmerült, ezért az EU szervezett bűnözés elleni testülete, az Eurojust úgy döntött, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a bűnüldöző szervek miképpen tudnák leküzdeni ezt a lemaradásukat a maffiózókkal szemben. Carmen Manfredda, az Eurojust olasz tagja a testület közleményében elmondja, hogy a kábítószer-kereskedelem s egyéb szervezett bűnözői tevékenységek elleni küzdelemben roppant fontos eszköz lenne, ha képesek lennének lehallgatni az internetes telefonokat. Semmilyen módon nem kívánják megsérteni a becsületes felhasználók jogait, ám az tarthatatlan helyzet, hogy a bűnözők a technikai adottságokat kihasználva önszerveződésükre ezeket a szolgáltatásokat használják fel. Ezért most egy, az unió teljes területére kiterjedő megvalósíthatósági tanulmányt készítenek, melyben megoldásokat keresnek, hogy a bűnüldözés megkaphassa a szükséges felhatalmazásokat és technológiát, de ne sérüljenek az adatvédelmi és a személyiségi jogok.

A Skype vezetői már pénteken nyilatkoztak az ügy kapcsán, s elmondták: bár jobban örültek volna, ha egy ilyen döntés előtt megkeresik őket is, de megértve a célokat, minden lehetséges támogatást megadnak a testületnek, amíg „ez törvényi és technikai akadályokba nem ütközik”.

Az Eurojust akciójának egyik célja, hogy megfejtsék a netes telefonprogramok kódjait – ennek kiadásától minden ilyen cég, így a Skype is elzárkózik –, ám hogy ezt miképpen képzelik el, még nem világos. Az valószínű, hogy felveszik a kapcsolatot a Skype titkosított beszélgetései miatt aggódó amerikai Nemzetbiztonsági Hivatallal is (National Security Agency – NSA) egy esetleges együttműködés reményében.

Azóta történt

Előzmények