Búcsú a Skype-tól?

A brit Sky tévécsatornának (British Sky Broadcasting – BSkyB) már másodszor sikerült győzelmet aratnia a Microsoft fölött: az Európai Unió Bírósága friss határozatában kimondta, hogy a most már a redmondi cég tulajdonában álló Skype szolgáltatás neve túlságosan hasonló a médiacégéhez, ráadásul a felhős logó is tovább növelheti a zavart.

A Microsoft ugyancsak a Sky tévécsatornával szemben elveszített pere után döntött úgy, hogy a felhőszolgáltatásának, a SkyDrive-nak a nevét megváltoztatják, ezért hívják tavaly óta OneDrive-nak.

Az eredetileg még az önálló Skype ellen tíz éve indított eljárást lezáró bírósági döntés ugyanakkor nem kötelezi a Microsoftot névváltoztatásra, csak megállapítja a zavaró hasonlóságot. Ám erre hivatkozva a Sky indíthat névhasználati pert, ahol vagy a márkanév megváltoztatását, vagy névhasználati díjat követelhetnek.

Így az amerikai vállalat meglehetősen nehéz helyzetben van: vagy a kellemetlenségeket megelőzendő nevet változtatnak, de ez az ilyen ismert és ikonikus brand esetében, mint a Skype, roppant kockázatos – vagy pedig vállalják a következő évek várható jogi hercehurcáit.

Azóta történt

Előzmények