A vállalatoknak rá kellene szoktatnia a dolgozókat arra, hogy – mielőtt hazaindulnak a munkahelyükről – kapcsolják ki számítógépeiket, mert az éjszaka is ébren lévő masinák jelentősen hízlalják a közüzemi számlákat – ez a figyelmeztetés a konklúziója annak a felmérésnek, melyet a Fujitsu Siemens brit leányvállalata készített nemrégiben. A tegnap közzétett eredmények szerint évente csak Nagy-Britanniában 217 millió dollár vész kárba az „úgy felejtett” PC-k miatt. A jelentés – melyet a brit energiatakarékossági hét kezdetén hoztak nyilvánosságra – kitér az elpazarolt energia környezeti hatásaira is.
Az 1000 dolgozó megkérdezésével végzett vizsgálatból kiderül, hogy az alkalmazottak 37 százaléka nem kapcsolja ki a számítógépet, mielőtt hazaindulna a nap végén. Az sem segít sokat, ha készenléti módba állítják a gépeket, mert azok így is fogyasztanak áramot – igaz, kevesebbet. Becslések szerint csupán a monitor kikapcsolásával egy számítógép teljes energiafogyasztásának 75 százaléka megspórolható.
Az elektromos készülékek fölösleges energiafogyasztásának problémája nem először kerül reflektorfénybe. Az EU környezetvédelmi miniszterei a nyáron egyeztek meg arról, hogy törvényben kötelezik a gyártókat az energiatakarékosabb tervezésre. Az új szabályozás célja, hogy a háztartásokban található eszközök – köztük számítógépek – ún. készenléti (standby) módú energiafelvételét jelentősen csökkentse.
A direktíva támogatói szerint az új sztenderdeknek megfelelő készülékeknek köszönhetően jelentősen mérsékelhető az áramfelhasználás, aminek előnye a háztartások esetében az alacsonyabb közüzemi számlában, míg a tagországokban az üvegházhatású gázok kibocsátásnak visszaesésében mutatkozna meg. Úgy becsülik, hogy a szabályozás elfogadásával a szén-dioxid-kibocsátás 2010-re nagyjából 180 millió tonnával – az EU teljes kiotói vállalásának a felével – csökkenne.
Sokba fáj a bekapcsolva hagyott PC
- Írta: Barna József
- Forrás: ZDNet
- Kapcsolódó cégek:
- Fujitsu Technology Solutions
Azóta történt
-
Galéria: A jövő környezetbarát PC-i
Bemutatjuk a Fujitsu-Siemens ''Green PC'' pályázatának nyertes pályaműveit.
Tech 0
-
A magyar notebookpiacon erős a Fujitsu Siemens
A darabszám szerinti forgalom növekedése ellensúlyozta az árak csökkenését.
Mérleg 0
-
A Windows a környezetet is szennyezi
Egy kalkuláció szerint a Microsoft egy patchcsel egy teljes ország szén-dioxid-kibocsátását tudná megspórolni.
Szoftver 86
-
Pénzbüntetés jár a ki nem kapcsolt PC-kért
Egy manchesteri kerület szigorú intézkedése valódi energiatakarékossághoz vezetett.
Társadalom 25
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen