Megszűnhet a Sony Ericsson vegyes vállalat

Piaci helyzetének erősítése céljából, az Apple-lel és a Samsunggal folytatott verseny következtében a Sony nem nyilvános tárgyalásokat folytat az Ericssonnal, mivel közös mobiltelefonos cégükből ki szeretnék vásárolni őket – értesült belső forrásból a Reuters hírügynökség.

Jelen pillanatban a Sony saját márkaneve alatt kínálja a táblagépeket, a konzolokat és az egyéb szórakoztatóelektronikai termékeit, míg a mobil-, ill. okostelefonok a Sony Ericsson néven jelennek meg a piacon. A 10 évre szóló együttműködési megállapodás, a Sony és a Telefon AB LM Ericsson által fele-fele arányban létrehozott közös vállalatról szóló szerződés azonban hamarosan lejár, és a feleknek még októberben dönteniük kell arról, hogy megújítják-e.

Egy, a Reuters által megkérdezett japán elemző szerint a kivásárlás összege akár az 1,3 milliárd dollárt is elérheti, attól függően, hogy az Ericsson távközlési szabadalmait milyen feltételekkel használhatja tovább majd a Sony.

Azóta történt

Előzmények