Synergon: 500 milliós szerződés

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. július 31-én szerződést kötött a Synergon Informatika Nyrt.-vel. A szerződésben foglaltak szerint sor kerül a bankban működő SAP rendszer verzióváltására, a már meglévő modulok továbbfejlesztésére, valamint új modulok bevezetésére is. A Társaság az SAP Hungary Kft. alvállalkozásával valósítja meg a projektet. A megrendelés teljes értékét, mely közelít az 500 millió forinthoz, a bank 3 év alatt részletekben téríti meg, a megvalósult fejlesztések ütemezése szerint.

A Synergon már eddig is több projektben vett részt az MFB-nél. 2004 júliusától három évig a Synergon végezte az állami bank informatikai infrastruktúrájának üzemeltetési támogatását. A kiszervezés (outsourcing) célja az volt, hogy a Synergon kompetens szakembergárdájával mentesítsék az MFB-t a nagy létszámú informatikai szervezet fenntartásának és folyamatos képzésének terhe alól, s mindezt egy magas rendelkezésre állási szint biztosításával. Ugyanebben az évben végezték el a banknál a felhasználók azonosítását biztosító és az adatvédelmet megerősítő rendszer kiépítését is. Egy több hitelesítő központból egymással hierarchikus kapcsolatban álló PKI (Public Key Infrastructure - Publikus kulcsú infrastruktúra) tervezése, illetve bevezetése történt meg az MFB Üzemeltetési és Bankbiztonsági osztályának bevonásával, az üzleti igények szem előtt tartása mellett.

Két évvel később egy kellemetlen epizód zavarta meg az addig felhőtlennek tűnő kapcsolatrendszert: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ugyanis elmarasztalta az informatikai vállalatot az MFB 2004. évi „support” és „exchange” projektjeivel összefüggésben. A határozat szerint a Synergon és a HP megállapodott arról, hogy a HP átengedi a Synergonnak a „support” projektet, cserébe pedig a Synergon elősegíti a HP tendernyerését az „exchange” projektben.

A jelek szerint a bizalom (a történtek ellenére) megmaradt az állami tulajdonú pénzintézet részéről, ugyanis a mostani megbízás értéke minden eddiginél magasabb: közel félmilliárd forint.

Azóta történt

Előzmények