Szárnyal az Apple

Több mint hatszorosára növelte profitját az Apple Computer Inc., ám a vártnál óvatosabb előrejelzés miatt így is estek a részvényei az zárás utáni kereskedésben.

A kaliforniai számítógépgyártó üzleti éve március 26-tal zárult második negyedévében 290 millió dollár nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 46 millióval, árbevétele pedig 70 százalékkal 3,24 milliárd dollárra emelkedett ez idő alatt. A várakozásokat meghaladó eredményt javarészt az iPodoknak köszönheti a cég: a digitális zenelejátszóból 5,31 milliót adtak el, ez hozta az árbevétel 31 százalékát. (A Reuters által megkérdezett elemzők szerint arról is suttogtak, hogy akár a 6 milliót is elérheti az eladott iPodok száma.)

A harmadik negyedévre a társaság 3,25 milliárd dollár árbevételt prognosztizált, ez meghaladta a Wall Street várakozásait de nem eléggé, így aztán a kezdeti erősödés után gyengülni kezdett az Apple-árfolyam. Ezt azonban az elemzők csak átmenetinek tekintik, emlékeztetve arra, hogy idén már 30 százalékkal erősödött a papír, amely tavaly egyenesen megháromszorozta árfolyamát.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények