Informatikusokat csábítanának Székesfehérvárra

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András bejelentette, hogy a város egy jó állapotú és jól megközelíthető irodaépületet kíván biztosítani informatikai cégek számára – tudósít a felajánlásról honlapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A projekt keretében a város a meglévő innovatív vállalkozások mellett továbbiakat szeretne vonzani a városba, magas hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását támogatva.

Székesfehérvár az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, és ehhez nemcsak a multinacionális cégek, hanem a magyar tulajdonú IKT vállalatok is érdemben hozzájárultak – áll a közleményben. A város fejlődéséhez a jövőben is számít azokra a vállalkozásokra, amelyek a Közép-Magyarországi Régión kívül szeretnének működni, ugyanakkor nem szeretnének lemondani a magas minőségű infrastruktúráról, a helyben fellelhető szakemberekről és a mozgalmas iparági közösségről. Az érintett irodaházról, a használat feltételeiről a város kész az IVSZ-t és az érdeklődő IKT-vállalatokat tájékoztatni.

A felajánlást az informatikai iparágat képviselő szövetség, az IVSZ is örömmel üdvözölte: „Rengeteg székesfehérvári dolgozik Budapesten informatikai cégeknél, örömteli lenne, ha egyre több lehetőség lenne helyben is magas hozzáadott értékű, technológiai pozíciókban dolgozni. Fiatal startup cégek, de nagyobb kkv-k számára is előnyös lehet egy vidéki nagyvárosban megtelepedni” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke, aki maga is székesfehérvári lakos.

Az IVSZ közleménye kitér arra is, hogy a következő hétéves európai uniós ciklust meghatározó Horizon 2020 programban jelentős fókuszt kap a kutatás-fejlesztés és innováció, de a támogatási rendszer kedvezményezettjei között a Közép-Magyarországi Régió továbbra sem szerepel, így csak azok a vállalkozások tudnak részt venni a gazdaságélénkítő programokban, amelyek rendelkeznek működő vidéki telephellyel is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Előzmények