Az egyik vezető tajvani számítógépgyártó, az Asustek Computer bejelentette, hogy a jövő hónapban piacra dobja rég várt olcsó laptopját – s így belép azon vállalatok sorába, amelyek a közelmúltban egyre-másra álltak elő alacsony árú, a fejlődő világ piacait megcélzó számítógépekkel – tájékoztatta a sajtót Jonney Sih (Shih), a cég elnöke.
Az Asustek 7 colos kijelzőjű, linuxos gépét az Intel közreműködésével több mint 500 mérnököt bevonva fejlesztette ki tajvani és kínai telephelyein a vállalat. A kicsi, könnyen kezelhető laptop legegyszerűbb modelljét 199 US dollárért kínálják majd a kiskereskedők, míg a nagyobb tudású változatok 245 és 299 dollár közötti áron kerülnek forgalomba.
A bejelentést kommentálva Chuck Mulloy, az Intel szóvivője kifejtette, hogy az Asustek projektjében való részvételük része a vállalat World Ahead elnevezésű programjának, melynek keretében az Intel 1 milliárd dollárt fektet öt éven át olcsó számítógépek fejlesztésébe.
Az Asustek az év elején még azt tervezte, hogy 2007 végéig körülbelül félmillió olcsó laptopot fognak legyártani, ám most – többek között a kései indulásra hivatkozva – már mérsékelték elvárásaikat.
Szeptemberben érkezik az Asustek olcsó laptopja
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- ASUS
Azóta történt
-
Ambiciózus idei tervek az átalakuló Asusteknél
A tajvani cég idén jelentősen növelné bevételeit, ezzel együtt a globális noteszgéppiac hatodik helyére pályázik. Fókuszban az Eee PC, amiből idén ötmillió készül.
Tech 3
-
A volt keleti blokkban brillírozott az Asus
A tajvani gyártó noteszgépei tavaly régiónkban fogytak a legjobban. Magyarországon a notebookeladási ranglista harmadik helyén állt a márka.
Mérleg 0
-
Letolja a Linuxot az Eee PC-ről a Microsoft
Idén tíz Eee PC-ből hatra Linux helyett Windows XP-t telepít az Asus. Az új szoftverkörnyezet állítólag mindenkinek jobb lesz.
Tech 283
Előzmények
-
Tajvanból jelentjük: nyomulnak az olcsó és kicsi laptopok
Az Asus és Negroponte mellett a Quanta is készíti saját iskolai noteszgépét.
Tech 0
-
Tajvan a notebookgyártás szuperhatalma
Nem a HP, a Dell és az Acer a legnagyobb gyártók, hanem akik nekik dolgoznak.
Mérleg 1
-
A noteszgép a nyerő Magyarországon is
2007 első negyedévében a notebookok piaca fejlődött a legdinamikusabban.
Mérleg 3
-
Feltörték az Asus weboldalát
A tajvani vállalat központi honlapjára látogató windowsos felhasználókat támadás érhette.
Biztonság 3
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Politika
- E-roller topik
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- ASUS ROG Ally
- Milyen autót vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- SkyShowtime
- További aktív témák...