Szövetkeznek a japán chipgyártók

Három japán nagyvállalat, a Hitachi, a Toshiba és a Renesas Technology félvezetőgyártó vegyesvállalat alapítását tervezi – adta hírül helyi forrásokra hivatkozva a Reuters. A Nihon Keidzai című üzleti napilap szerint a cégek 100 milliárd jenes (körülbelül 852 millió dolláros) beruházással hoznák létre az új üzemet, melyekben LSI-ket (nagyfokú integráltságú áramkörök) állítanának elő fejlett, 65 nanométeres gyártástechnológiával. (A mai legmodernebb mikroprocesszorok zöme 90 nanométeres csíkszélességgel készül.) Az együttműködésről kevés részlet szivárgott ki. A japán lap szerint a felek további partnerek bevonását is tervezik, és még januárban elkészítik a projekt megvalósíthatósági terveit.

Az elemzők ugyanakkor szkeptikusak, ők úgy látják, hogy a beruházásra fordítandó összeg túl szerény. Egy korábbi, kútba esett terv – melyben az NEC Eletronics és a Matsushita Electric is részt vállalt volna – még 300 milliárd jenes költségvetéssel kalkulált, ennek durván megnyesett változata lenne a mostani projekt.

A gyártók a félvezetőgyárak építésének gigászi költségei miatt kényszerülnek együttműködésre. A világ vezető chipgyártója, az Intel például nemrég jelentette be, hogy 3,5 milliárd dolláros beruházással épít új üzemet Izraelben; e hatalmas összeg nagy része a rendkívül precíz gyártóberendezésekre megy el.

Azóta történt

Előzmények