A TASZ elégedetlen az ügyészség munkájával a Telekom-hacker ügyében

A védők szerint az ügyészség úgy kér súlyosbítást, hogy feltűnő hozzá nem értésről tesznek tanúbizonyságot.

Máig tart a hatása annak a biztonsági incidensnek, melyben a BKK és a T-Systems volt érintett – az ügyről annak idején az IT café is többször részletesen beszámolt. De ezzel párhuzamosan egy másik hackelési történet is zajlott, ahol egy fiatal informatikus a Magyar Telekom rendszerében talált sebezhetőséget. Az akkori beszámolók szerint egy ideig úgy tűnt, sikerül megnyugtatóan lezárni a történetet, még az is szóba került, hogy a Telekom szakmai együttműködést, esetleg munkát is ajánl a hackernek, ám nem így történt, mivel később – a hatályos jogszabályok alapján – a Telekom feljelentést tett.

A vádlott védelmét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászai vállalták fel, és a nagyjából másfél éve zajló per jelenlegi állapotára pénteken egy közleményben tértek ki. Közleményük legfontosabb mondanivalója, hogy – nem kétségbe vonva a vádemelés jogosságát – bírálják az ügyészség munkáját, akik szerintük elfogadhatatlan és szakmaiatlan módon járnak el.

Fő kifogásaik pontokba szedve:

  • „…az ügyészség olyan vádirat alapján kér börtönt a védencünkre, amiből nem derül ki, hogy pontosan mit is követett el. Persze meg van nevezve egy Btk.-paragrafus, éppen csak az nincs körülírva, hogy mi az elkövetés helye, ideje, eszközei, módja, a bizonyítékok és a vád kapcsolata, és általában semmi, amit a törvényes vádhoz szükséges lenne részletesen bemutatni.”
  • „botrányos az az alku, amit az ügyészség az ügyfelünknek ajánlott. Eszerint, ha beismeri bűnösségét, akkor csak 2 év felfüggesztett börtönt kap, ha azonban nem él ezzel az ajánlattal, akkor 5 év letöltendőt fognak kérni. Mindezt akkor, amikor még semmilyen bizonyítékot nem látott a bíróság.”
  • az ügyész érvelése az előzetes letartóztatás mellett: „nem vagyunk informatikusok, de a médiából tudjuk, hogy ha valaki számítástechnikai eszköz és internetkapcsolat birtokában megfelelő szaktudással rendelkezik, akkor ezeket a digitális lábnyomokat, amiket hagy, azokat el is tudja tüntetni” – ezt az érvelést egyébként a bíróság nem fogadta el
  • a TASZ szerint alaptalanul, szakmai érvek felsorolása nélkül kérték a súlyosbítást: „Arra hivatkoznak, hogy a bűncselekményt ún. „közérdekű üzem” megzavarásával követték el, így a védencünket már 8 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.”
  • „az ügyészség azt sem vizsgálta, hogy a Telekom figyelmeztetése a súlyos hibára közérdekű bejelentésnek minősül-e” – ebben az esetben ugyanis az elkövető különös védelemben részesülne, akár az eljárást is megszüntethetnék

Azt fontos megjegyezni, hogy bár a TASZ határozott törekvése az etikus hackerek védelmének erősítése, azt ők is tudják és elismerik, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján ez igen problematikus, a legtöbb esetben szinte lehetetlen – és erre fel is hívják az etikus hackelésre vállalkozók figyelmét jogi útmutatójukban, melyből kiderül, hogy a behatolás mindenképp bíróság eljárást von maga után, ám a körülmények mérlegelése és a hacker körültekintő működése eredményezheti azt, hogy a bíróság jóindulatúan és enyhén fogja megítélni a tettet. (A TASZ közleménye erre nem tér ki, de az kifejezetten súlyos hibának tűnik, hogy a hacker a sikertelen tárgyalás után újra belépett a rendszerbe - ennek a következménye lett a feljelentés.)

Azóta történt

Előzmények

  • Frissítve! A szolgáltatóknak is gondot okozott a kiszivárgott e-mail lista

    A friss híradás arról szól, hogy nagyon sok ügyvéd fiókja kompromittálódott. De hogy hogyan, miképp, az még talány.