Megfeleződött a Telenor üzemi eredménye

Az idei második negyedévben megint apadó árbevételről és eredményről számolt be a Telenor Magyarország. A mobilszolgáltató ma publikálta negyedéves jelentését, melyen nyomot hagytak a gazdasági recesszió, a csökkenő fogyasztói vásárlóerő és a távközlési különadó hatásai.

A hazai leányvállalat forgalma 2010 második negyedévéhez képest mintegy 1,74 milliárd forinttal (4,3 százalékkal), 39,6 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 3,2 milliárd forinttal esett vissza, főként az értékesítési költségként elszámolt 2,4 milliárd forintos távközlési különadó miatt. A visszaesésben szerepe volt az alacsonyabb egyéni előfizetői árbevételnek és az okostelefonokkal kapcsolatos nagyobb kiadásoknak is.

Az üzemi eredmény (EBIT) meredeken, 53 százalékkal, 5,8 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenést elsősorban az alacsonyabb EBITDA, valamint a hálózatmodernizációs projektben végrehajtott eszközcserék miatti magasabb értékcsökkenési leírás és selejtezés okozta – áll a cég közleményében.

A második negyedév során tovább folytatódott a mobilhasználati szokások változása, és vele a lassú elmozdulás a kártyás és a számlás előfizetések arányában, ami magyarázza az előfizetések számának csökkenését. Az előfizetések száma 3,536 millió volt a negyedév végén. A Telenor – használt kártyák száma alapján számított – piaci részesedése 32,27 százalék, 2011. májusi mobilinternet piaci részesedése pedig 25,39 százalék volt. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel („blended ARPU” index) 7,6 százalékkal nőtt 2011 első negyedévéhez képest a szezonalitásnak és az új számlás portfóliónak köszönhetően

A Telenor közleménye pozitív fejleményként emeli ki, hogy gyorsabban bővült a nem hangalapú szolgáltatások árbevétele, és az egyéni előfizetőktől származó hangalapú árbevétel is enyhén javuló trendet mutat a korábbi negyedévekhez képest.

Azóta történt

Előzmények