Tízmillárd euró a kalózok által okozott kár

Tavaly 9,4 milliárd eurós kárt okoztak az illegális szoftverek az Európai Unió (EU) technológiai szektorának – derül ki a Business Software Alliance (BSA) jelentéséből. A helyzet a keleti-közép-európai tagállamokban a legsúlyosabb. Lengyelországban a lopott szoftverek az összes telepített program 58 százalékát teszik ki, de a balti államokban is az uniós átlagot 20 százalékponttal meghaladó ez az arányszám. Átlagon felüli a szoftverlopás az 50 százalékos rátát mutató Szlovéniában és a 42 százalékos indexet produkáló Magyarországon is.

Nem túl jók az uniós kilátások az EU közelgő bővítése kapcsán sem, Romániában és Bulgáriában ugyanis jellemzően csak minden harmadik telepített szoftverért fizetik ki a gyártót és a fejlesztőt megillető jogdíjat. A régi tagállamok közül arányosan a legtöbb lopott szoftverrel Görögországban lehet találkozni, majd Franciaország és Olaszország következik a feketelistán.

A szoftverlopás természetesen nem európai probléma, globálisan 36 milliárd dollár (28 milliárd euró) volt tavaly a kárérték. Ez 1,6 milliárd dolláros növekedést jelent 2004-hez képest, ami elsősorban a számítógépek és ebből adódóan a szoftverek egyre növekvő elterjedésének a következménye. Az országokat egyenként vizsgálva az Egyesült Államokban volt a legnagyobb az iparág vesztesége (6,9 milliárd dollár), majd Kína következik (3,9 milliárd dollár). A szoftvercégek vezetői Vietnam és Zimbabwe neve hallatán keserednek el a leginkább, ezekben az országokban ugyanis tíz szoftverből mindössze egy esetében fizetik ki a jogdíjat.

A BSA a szoftverlopásnak három módját különbözteti meg. Lopott szoftvernek számít, ha egy legálisan vásárolt programot egynél több számítógépre telepítenek, ha illegálisan árusított szoftvert használnak, illetve amennyiben az internetről fizetés nélkül töltik le a programot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BSA

Azóta történt

Előzmények