Kalózkodás elleni lépések Kínában

Új szabályokkal tereli a szerzői jogvédelem irányába a kínai kormány az ország pc-gyártóit és -forgalmazóit. Az előbbieknek mostantól jogilag tiszta operációs rendszerrel kell ellátniuk minden az üzemeikből kikerülő komputert, az utóbbiaknak pedig, ha külföldről importálják a hardvert, utólag kell arra megfelelő szoftvereket telepíteniük. Bár a kínai hatóságok tagadják, hogy döntésükben szerepet játszott az országra a szoftverkalózkodás visszaszorítása érdekében gyakorolt külső nyomás, megfigyelők úgy látják, nem véletlen, hogy a jogszabályok az Egyesült Államokkal folytatott, e kérdést is érintő kereskedelmi tárgyalások után születtek meg.

Kínában egyelőre 90 százalék a „kalózkodási ráta”. A rendeletek betartatását szolgálja, hogy a hardvergyártóknak, illetve a programokat licencelő cégeknek minden évben jelenteniük kell az ország informatikai minisztériumának, hogy mennyi terméket értékesítettek – így a két szám összevethető. A kormányzat ugyanakkor azt is előírta, hogy a szoftvereket „elfogadható áron és minőségi támogatással” kell értékesíteniük a komputergyártóknak és -forgalmazóknak – derül ki a BBC tudósításából.

Azóta történt

Előzmények