A Synergon is részt vett az új munkaügyi adatbázis, az EMMA informatikai infrasrtuktúrájának létrehozásában – tudatta a vállalat. Mint ismeretes az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázist a Foglalkoztatási Hivatal hívta életre idén májusban, hogy átláthatóbbá tegye a munkaerőpiacot és növelje a munkavállalók jogbiztonságát. A térség egyik legnagyobb rendszerintegrációra szakosodott vállalatának a központi gépterem kiépítésén és a munkaügyi hatóságok hálózati összekapcsolásán kívül a munkavállalók adatbiztonságának garantálását is meg kellett oldania. A projekt értéke 400 millió forint volt A befektetők persze már mind az augusztus közepén kijövő féléves gyorsjelentést várják, ahol kiderülhet, hogy az utóbbi időben komoly állami megrendeléseket szerző Synergonnak sikerül-e megismételni az első negyedéves jó eredményeket vagy az adatokból a tavalyi, nem éppen hízelgő forma köszön végül vissza.
Több mint négyszázmilliós állami projekt a Synergonnál
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Synergon
Azóta történt
-
Az egészségügyi reformra vár a Synergon
Forráshiány miatt jelenleg lassan halad a kórházi informatikai rendszerek fejlesztése.
Mérleg 0
-
Új vezér a Synergon cseh cégénél
Az Infinitynél szétválasztják a tulajdonosi és a vezetési funkciókat.
Mérleg 0
Előzmények
-
A Synergon 625 milliós MFB-tendert nyert
Három évre szól a karbantartási és fejlesztési keretszerződés.
Mérleg 0
-
Jól kezdte az évet a Synergon
A veszteséges tavalyi év után az idei első három hónapban nyereséges volt a cég.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Ismét egyedit alkotott a Sharp
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Xiaomi 13 - felnőni nehéz
- EAFC 24
- Nintendo Switch
- Poco X6 5G - egy Redmi álruhában
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...