Szabadon hozzáférhetővé válnak a tudományos kutatások eredményei

Nem lesz könnyű feladat: a tudományos publikációk piaca komoly bevételt termel, nagy ellenállásra lehet számítani.

A múlt hét felmérhetetlen jelentőségű bejelentése volt, hogy az Európai Unió új kezdeményezésének köszönhetően 2020-tól az összes európai tudományos kutatási közleményt ingyenesen elérhetővé kell tenni. Ez egyelőre csak azokra a kutatásokra vonatkozik, mely vagy teljes egészében, vagy részben állami támogatással zajlanak, de az EU távlati célja az, hogy végül minden kutatási anyag hozzáférhetővé váljon.

A nem törvényi erejű, inkább orientációs döntést a Versenyképességi Tanács egyhangúlag hozta meg, melynek tagjai többek között az egyes országok tudományos, fejlesztési, kereskedelmi és ipari miniszterei. A már régóta kidolgozás alatt álló program három fő alapelve világosan mutatja a célokat is:

  • ingyenes tudásmegosztás
  • szabad hozzáférés
  • a kutatási adatok újrafelhasználása

Ezzel vége lesz a tudományos folyóiratok által folytatott, régóta kritizált üzleti modellnek, mivel sok ezek közül igen nagy pénzeket kér el a közleményekhez való hozzáférésért, illetve megtörné azt gyakorlatot, hogy a lapok bizonyos médiaszereplőknek kedveznek, a többieket pedig kiszorítják.

A program vezetői forradalminak tartják a döntést, ám azzal is tisztában vannak, hogy a bevezetése az ellenérdekeltek ellenállása miatt komoly nehézségekkel fog járni, alapos előkészítésre, illetve a folyamat szigorú felügyeletére van szükség. Ennek megtervezése még folyamatban van, jelen pillanatban csak a kereteket vázolták fel, részletek, határidők későbbre várhatóak.

Azóta történt

Előzmények