Európa inkább fejlesszen, ne pereket indítson!

A hozzá való viszonyulástól függetlenül igen érdekes és súlyos cikket tett közzé ma a Financial Times vélemény rovatában egy neves befektető, Michael Moritz – akiről mindenképp érdemes tudni, hogy nemcsak egy roppant erős és tekintélyes kaliforniai kockázatitőke-befektető társaság egyik vezetője (Sequoia Capital), hanem mindeközben tagja volt korábban a Google igazgatótanácsának is, vagyis semleges megszólalónak semmiképp sem nevezhető. A véleménye azonban mindenképp megfontolásra érdemes.

EU kontra USA
[+]

Kapjátok össze magatokat!

A Walesből származó Moritz igen keményen indít írásában, nekiugrik az európai oktatásnak és innovációnak, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az európaiak nézzenek magukba: hol állnak most a magasan képzett szakemberek tekintetében, az egyetemek színvonalában. Láthatóan erős indulatból írott szövegében azt mondja, hogy egy elfogulatlan vizsgálat azt mutatná, hogy az ázsiai fejlődő és fejlett országokhoz vagy az USA-hoz képest jelentős a lemaradás kontinensünkön – illetve a tehetséges európai diákok egyszerűen elmennek a számukra jobb lehetőséget biztosító Egyesült Államokba. Moritz úgy véli, hogy ez a tény önmagában figyelmeztető jel lehet.

Ezek után csap a lecsóba: úgy látja, hogy a lemaradással való szembenézés helyett az unió vezetése inkább úgy dönt, hogy egy innovatív vállalatot, a Google-t – melyet egyébként is kezdettől fogva utálnak – egy újabb perrel terhelik, holott nyilvánvaló lehet számukra is, hogy ez csak sikertelen lehet.

És itt egy erősnek látszó érvet hoz elő, a Spotify történetét. Moritz kitér arra, hogy ez a svéd vállalkozás korábban azért nem tudott terjeszkedni és globális vállalattá válni, mivel az európai szokások, hagyományok és törvények ezt megakadályozták – holott a közelmúlt egyik leginnovatívabb vállalkozása.

Eredménycentrikusság

Moritz végletes, a vállalkozást, az innovációt és a fejlődést akadályozó magatartással vádolja az EU irányítóit, amikor vezető, globális tevékenységet is folytató amerikai vállalkozásokkal szemben lépnek fel jogi erővel. Kemény érvként bedobja, hogy az EU nyolc első, vezető vállalkozása összesen a Facebook 10, illetve a Google 6 százalékát érik a tőzsdén.

Majd behajít még egy bombát: szerinte a múlt század hatvanas évei óta az Egyesült Államokból érkező fejlesztések tették lehetővé, hogy Európában olcsóbb legyen a telefonálás, megérkezzenek a szuperszámítógépek, ők állították elő azt a technológiát, amellyel ma az európaiak online nézhetnek filmeket stb.

Nem kérdés, Moritz szélsőséges módon ugrott neki Európának, mélységesen lebecsülve a kontinens technológiai erejét.

Igaza van? Szavazzatok!

Azóta történt

Előzmények