Az Apple-lel kötött beszállítói szerződése kapcsán versenyügyi vizsgálat elé néz a Samsung Electronics – jelentették ma dél-koreai források. A helyi versenyhivatalhoz eljutott panaszok szerint a chipgyártó óriásvállalat „tisztességtelen” áron szállít flashmemória-lapkákat az iPod nano hordozható zenelejátszóhoz, ennek köszönhető a szeptember elején bemutatott készülék alacsony ára. Helyi gyártók szerint az Apple a piaci ár feléért veszi az alapvető alkatrészeket, és ez gyakorlatilag ellehetetleníti a versenyt.
A Samsung a világ legnagyobb flashmemória-gyártója és mellesleg második legnagyobb chipgyártója. Az iSuppli piackutató cég becslése szerint a dél-koreai vállalat flashgyártó kapacitásának 40 százalékát kötötte le az Apple az idei második fél évre.
A vállalat nemrég jelentette be, hogy a következő hét évben 33 milliárd dollárt költ gyártókapacitásának növelésére. A nyolc új dél-koreai gyár és az új kutatóközpont felépítésétől a Samsung azt várja, hogy a chipeladásokból származó árbevétele 2012-re 61 milliárd dollárra emelkedik, ami közel négyszerese a 17,5 milliárd dolláros tavalyi forgalomnak.
Túl mohó az Apple?
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
Előzmények
-
Gigászi gyárkomplexumot épít a Samsung
Hét év alatt 33 milliárd dollárt költ a létesítményre a dél-koreai vállalat.
Mérleg 0
-
Számtani vita az Apple és a kiadók között
Nem minden dal egyenlő, nem minden album egyenlő.
Közösségi média 4
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Ukrajnai háború
- Automata kávégépek
- Horgász topik
- Nintendo Switch 2 vagy amit akartok (találgatós topik most még)
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...