Bepánikolt az uberes, nem engedte el a NAV ellenőröket

A hazai helyzet minden szempontból kezd eldurvulni, Amerikában már a sofőrmentes autókat teszteli a startup. A váltásra még sokat kell várni.

Pittsburgh városi forgalmában teszteli önvezető technológiáját az Uber, amit a startup Advanced Technologies Center (ATC) készített. A hibrid Ford Fusionokat nem nehéz kiszúrni az utakon, a rengeteg szenzor látványos átalakítást igényelt.

Az Uber autói nagyjából egy éve jelentek meg a városban, elsőként az utakat térképezték fel. A tájékozódást 22 kamera és lézerszenzorok is segítik, ezeknek köszönhetően minimum száz méteres körben nem marad rejtve semmilyen, a közlekedés szempontjából fontos momentum.

A Pittsburgh Tribune újságírója az első olyan médiamunkás, akinek a cég engedte, hogy belülről, menet közben is megtapasztalhassa, hol tart most a közösségi taxizással berobbant vállalkozás az élő sofőrök leváltására tett kísérleteivel.


(forrás: Uber) [+]

Az amerikai szabályozás júliusra várható az önvezető járművekkel kapcsolatban, a közlekedési hatóság egyelőre nem engedi, hogy az autók teljesen üresen fussanak, jogosítvánnyal rendelkező embernek kell a kormány mögött ülnie. Az Uber képviselője szerint ez rendben is van, sok agresszív és/vagy kiszámíthatatlan viselkedésű vezetővel találkoznak, még sokat kell fejleszteni ahhoz, hogy minden körülmények között jobban teljesítsen a szoftveres vezérlés.

A magyar parlament múlt héten kezdte tárgyalni a még évekig élő sofőrökkel tervező kvázi-taxi betiltásának és az eddig nem látott mértékű büntetési tételek bevezetésének lehetőségeit, miközben a budapesti taxisok hatodik tüntetésüket tartották az Uber ellen.

A hangulat a kormany.hu vasárnap reggel megjelent bejegyzése alapján sem hétköznapi, ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium híre szerint május 11-én kora délután két NAV-os kért fuvart az Uber alkalmazáson keresztül, amikor viszont felfedték kilétüket, a sofőr bepánikolt és fél órán keresztül nem engedte távozni az ellenőröket. A NAV hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények