Új főtitkárt választott az IVSZ

2010. augusztus 23-tól Ambrus Zsolt (39) lesz az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára, miután a szakmai szervezet elnöksége legutóbbi ülésén – Laufer Tamás elnök jelölése alapján – egyöntetű támogatásáról biztosította és megválasztotta a pozícióra.

Ambrus Zsolt a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, később posztgraduális MBA-tanulmányokat folytatott. Közel nyolc évet töltött az Oracle-nél, ahol értékesítési vezetőként dolgozott, majd 2003-ban igazolt át a Microsoft Magyarországhoz, ahol a Business Solutions üzletág irányításáért volt felelős.

Az IVSZ-hez az LLP Hungary ügyvezető igazgatói pozíciójából érkezik. Az LLP egy 8 országban tevékenykedő cégcsoport, egy elsősorban az Infor és a Microsoft üzleti szoftvereivel, ERP-, CRM- és EAM-rendszerekkel kapcsolatos tanácsadással és fejlesztéssel foglalkozó vállalat.

„Úgy érzem, olyan személyt sikerült találnom a pozícióra, aki rendelkezik a szükséges irányítási tapasztalattal, jó szervező, és kreativitásával is segíteni tudja az IVSZ-t céljai elérésében” – nyilatkozta a kinevezést követően Laufer Tamás, az IVSZ új elnöke, aki korábban az Oracle-nél együtt dolgozott Ambrussal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LLP

Azóta történt

Előzmények