BSA-kampány a szoftverszabadalmak mellett

Meglepődött a NETÉRT. A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága kemény hangú közleményben reagált az egyes szoftvergyártók érdekeit képviselő Business Software Alliance (BSA) brüsszeli irodájának legújabb akciójára. A BSA ugyanis egy kampánylevéllel kereste meg azokat a szabadalmi területen tevékenykedő szakembereket, akik vélhetően meggyőzhetők az EU szoftverszabadalmi direktívájának támogatásáról.

A hányatott sorsú joganyag már több uniós fórumon is megfordult, de a hatálybalépéshez mindeddig nem sikerült megfelelő konszenzust kialakítani a tagországok között. A legnagyobb ellentét a nyílt forrású szoftverek fejlesztői és a Microsoft vezette nagy multik között feszül, előbbiek a szerzői jogi szabályozást tekintik mérvadónak, míg a nagyvállalatok a szabadalmi területen látnák biztonságban szellemi tulajdonukat. A BSA-ról köztudott, hogy a legnagyobb szoftvergyártók által életre hívott és pénzelt szakmai szövetség alapítói között előkelő helyet foglal el a Microsoft, az egyik legnagyobb amerikai szabadalomtulajdonos.

A NETÉRT értesülései szerint a BSA brüsszeli irodája a „manipulatív” levelek mellett támogatásra felkérő válaszleveleket is küldött a maguk területén kiemelkedő szaktekintélyeknek, akik a szoftverszabadalmakkal eddig nem foglalkoztak, ezért nem biztos, hogy teljes rálátásuk van a területre.

A levélkampány fontos eleme, hogy a célszemélynek vissza kell küldeni a támogatásáról biztosító válasz-levelezőlapot – amelyhez a küldeményben bérmentesített légipostai borítékot is mellékelnek. A címzettek közt szerepel két magyar EU-képviselő, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság Elnöke, valamint a BSA európai elnöke.

Eddig is köztudott volt, hogy a multinacionális szoftvergyártók nem fogják könnyen elfogadni a 2004 november 17-i lengyel "nem" szavazat következményeit, ám egy egész Európát átfogó rejtett propaganda-kampányra nem számitottak a szoftverszabadalmakat ellenző szervezetek – olvasható a magyar érdekvédő szervezet közleményében.

Szerettük volna megkérdezni a BSA hazai illetékesét is a kampányról, de a szervezet mindezidáig nem válaszolt megkeresésünkre. Kiváncsiak lettünk volna arra, hogy hányan kaptak ilyen támogatásra felkérő levelet Magyarországon; milyen szempontok alapján választották ki a címzetteket; hozzájárultak-e a NETÉRT közleményben szereplő képviselők, hogy nevük szerepeljen a BSA direktlevél-kampányában; miért éppen Lévai Katalint és Szájer Józsefet választották ki a 24 magyar képviselő közül.

Azóta történt

Előzmények