Az USA-tól kér zöld utat Altman globális AI-chipgyárhálózata

80 milliárd dollárt érhet az OpenAI, amelynek az új AI-modellje szövegből már videót is gyárt. Mindez eltörpülhet a vezérigazgató globális AI-chipgyárhálózata mellett, amellyel kapcsolatban az USA vezetőivel tárgyal.

A New York Times jelentése szerint az OpenAI legutóbbi üzlete után az AI-cég úgy 80 milliárd dollárt érhet.

A vállalat kapcsán nagy újdonságnak számított a napokban bemutatott Sora is, amely új AI-modellre építve szövegből tud videót generálni. Művészek, dizájnerek, filmesek is tudják használni, komplex jelenetekhez, több karakterrel, mozgásformával, pontos részletekkel.

Mindez viszont eltörpülhet Sam Altman vezérigazgató nagy tervei mellett. Már többször hallhattuk, hogy közel-keleti befektetőkre építve 7 billió (nem elírás) dollárból akar globális AI-chipgyárhálózatot építeni. Most a Bloomberg szerint már ott tart, hogy az amerikai kormánnyal tárgyal ennek jóváhagyásáról.

Minderre azért van szükség, mert a projekt nemzetbiztonsági és trösztellenes aggályokat is felvet. Altman, aki a globális chipgyártást felpörgetné és az AI szolgálatába állítaná, a befektetőknek és partnereknek elmondta, nem mehetnek tovább, ha az USA kormánya nem ad nekik zöld utat. A kereskedelmi miniszterrel már találkozott, de más vezetőkkel is megbeszéléseket tart. Az Altman-féle hálózat kapcsán a vezető amerikai, közel-keleti és ázsiai chipcégekkel és befektetőkkel is tárgyalt már.

Azóta történt

Előzmények