Trösztellenes vizsgálatok indultak az Apple ellen Európában

Az egyik esetben új panaszos jelentkezett, a másik kettőnél az előzetes felmérés vezetett hivatalos eljáráshoz.

Az Európai Bizottság ma bejelentette, hogy hivatalos, formális vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy megállapítsák: az Apple Pay mobilfizetési és mobiltárca megoldást a vállalat milyen módon alkalmazza Európában.

A felmerült aggályok miatt a vizsgálat során azt nézik meg, hogy az Apple milyen feltételekkel biztosítja szolgáltatását a kereskedők számára alkalmazásaikban és weboldalaikon az iPhone és az iPad készülékek használatakor, valamint hogy az Apple az iOS esetében milyen módon korlátozza (netán letiltja) az NFC „tap and go” funkciójának használatát, ugyanis ehhez a beépített lehetőséghez csak az Apple Pay-nek van hozzáférése. Az eljárás az Európai Gazdasági Térségre (EEA) vonatkozik.

Margrethe Vestager versenyügyi biztos a bejelentéshez kapcsolódva elmondta, hogy kiemelten támogatandóak a mobilfizetési megoldások, melyek az innovációt és a versenyképességet is alapjaiban érintik, ezért döntött úgy, hogy szükséges az Apple gyakorlatát versenyügyi szempontból alaposan megvizsgálni. A formális eljárás megindításának közvetlen oka, hogy az ilyenkor szokásos és kötelező előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy az Apple feltételei és gyakorlata az Apple Pay kapcsán versenytorzító hatásúak.

A közleményben szerepel, hogy az EB a föntiekkel párhuzamosan egy másik formális eljárást is megindított, melynek tárgya az, hogy az Apple az App Store-ban megszegi-e úgy a versenyszabályokat, hogy az ide felkerülő alkalmazások fejlesztői számára olyan feltételeket szabnak, melyek a saját alkalmazások javára hátrányba hozzák a külső fejlesztőket.

Ez az eljárás szoros összefüggésben van azzal a már folyó vizsgálattal, melyet a Spotify kezdeményezett, és amelyhez szintén ma csatlakozott a Kobo e-könyv platform mögött álló Rakuten: itt a cégek a 30 százalékos „Apple-adót”, illetve egyéb megkülönböztető feltételeket kifogásolnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények