A Financial Times ma számolt be arról, hogy mivel az űrkutatásban egy új fegyverkezési verseny lehetősége merült fel (pontosabban: már zajlik is egy ilyen versengés), az Egyesült Államok és Kína vezetői megállapodtak abban, hogy az annak idején az atomfegyververseny miatt az USA és a Szovjetunió között létrehozott közvetlen kommunikációs vonal, a „forró drót” mintájára egy hasonló kapcsolatot hoznak létre a két ország között. Ennek célja, hogy a hadi célokból is fejlesztett űrtechnológiák, azok tesztje miatt kialakuló feszültséget mérsékeljék, illetve csökkentsék a félreértésből adódó fenyegetettségek miatt esetlegesen előálló szituációk kockázatát.
Verseny
Ez a gyakorlatban nem csak azt jelenti, hogy az illetékes vezetők egy kialakuló konfliktus kapcsán gyorsan kapcsolatba tudnak lépni egymással, hanem – és főképp – tájékoztatási rendszert takar: az illetékes szervezetek nagy vonalakban tájékoztatják a másikat egymás fejlesztéseiről, tesztjeikről, gyakorlataikról. Mindennek célja, hogy mondjuk egy teszt ne idézzen elő éles riasztást a másik oldalon.
A hadi célú fejlesztések felgyorsítása terén a kezdeményező egyértelműen Kína volt, ahol a pörgő gazdaságból eredő hatalmas bevételek jó részét fordították űrkutatásra, azon belül is kiemelten katonai célú fejlesztésekre. Ezekből néhányat demonstratív módon be is mutattak a világnak – mint például akkor, amikor 2007-ben egy éles akcióval jelezték, hogy ha szükséges, képesek műholdakat a felszínről is megsemmisíteni (akkor teátrális módon egyik saját, időjárási megfigyeléseket végző műholdjukat pusztították el rakétával, hogy megmutassák: képesek erre is).
Erre a másik két, űrkutatásban vezető hatalom is reagált: mind Oroszország, mind az Egyesült Államok felvette a kesztyűt, és újabb forrásokat különítettek el a katonai célú fejlesztésekre, mivel azóta egyre világosabbá vált, hogy Kína egy teljes értékű rendszert alakít ki, melynek elsődleges célja, hogy ha szükséges, az ellenség műholdjait le tudják vadászni, és így komoly kommunikációs zavarokat okozzanak.
Akárcsak az 1960-as években
A Timesnak Frank Rose helyettes államtitkár elmondta, hogy Kína a műholdelhárító technológiák terén olyan mértékű fejlődést ért el, hogy az már veszélyezteti az Egyesült Államok és szövetségesei biztonságát. Ráadásul, tette hozzá Rose, Oroszország a nyilvánosság kizárásával hasonló fejlesztésekbe kezdett, és ez tovább növeli a veszélyt. A kockázat mértékét még két tényező emeli: a műholdak által szinte már zsúfolásig megtöltött Föld körüli övezetben egyre több katonai célú műhold kering, emellett – és ennek következtében is – egyre szaporodik az űrszemét mennyisége, így az azonosítatlan vagy nem követett darabok is könnyen vezethetnek fals riasztásokhoz.
A fenti okok miatt keresték meg a kínai kormányt, és hosszas egyeztetés után jutottak el az egyezményig, mely a közvetlen kommunikációs csatornák felállításáig vezetett.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, írja a Times tudósítása, hogy mindezek diplomáciai lépések, a valódi veszélyhelyzetek elhárítására alig alkalmasak, mivel minden attól függ, hogy a felek mit tartanak be a szerződésekből, és mit nem – akárcsak a hidegháború idején.
