Izzadnak a fejlesztők az e-útdíj változásai miatt

Bár januártól módosulnak a díjköteles autópálya-szakaszok és változik az e-matricák tarifarendszere is, a díj beszedését támogató informatikai rendszer átalakítását végrehajtási rendelet hiányában még nem kezdhették meg – írta meg tegnap a vg.hu elemző riportjában. Felhívják a figyelmet arra is, hogy hasonló a helyzet az elektronikus áruforgalmi ellenőrző rendszerrel is. Ennek ellenére a fejlesztők azt ígérik: elkészülnek.

Nagyon kevés az idő

A történtek lényege, hogy a parlament által megszavazott változtatások némiképp váratlanul érték az e-útdíj rendszerét üzemeltető és fejlesztő céget (cégeket), és esetükben nem egyszerű a helyzet: az eddigi rendszer módosítása mindenképp fejlesztést (és ezzel kapcsolatosan természetesen teszteket) igényel, ám mivel egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan kell majd átalakítani az autópálya-használati díj (e-matrica) beszedését támogató rendszert, a szakemberek a hiányzó elvárások és pontos attribútumok hiányában nem is tudják elvégezni a szükséges munkát.

Mindez azért van, mert a viharos gyorsasággal meghozott rendelethez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) még nem adta ki a díjfizetési kötelezettség új szakaszokra történő kiterjesztését szabályozó végrehajtási rendeletet. Ez azért okozhat problémákat, mivel január elsejétől az M0 egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik a díjmentesség az autóutakon, illetve az autópályákon, vagyis nagyjából két hét múlva az üzemeltetőknek egy kész és működő, továbbfejlesztett rendszerrel kell előállniuk.

Más fejlesztők is gondban vannak

A helyzetet egyéb új rendelkezések is bonyolítják: átalakul az autópálya-használat tarifarendszere, és bevezetik az egy-egy megye díjköteles útvonalaira érvényes, évente ötezer forintba kerülő matricákat, ráadásul informatikai szempontból komoly kihívást jelenthet a szintén január elsejétől élő elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (EKÁER) indulása is, mivel ebben az esetben sem ismertek még a pontos paraméterek.

Az már biztos, írja a vg.hu, hogy még az EKÁER rendszer bevezetése előtt az e-útdíj rendszert (HU-GO) működtető Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között elektronikus kapcsolatot alakítottak ki, melynek köszönhetően az adóhatóság egyedi informatikai alkalmazás révén kérheti le a szükséges információkat. Vagyis a pénzügyőrök hozzáférnek az elektronikus útdíjrendszer adataihoz, a különféle járműmozgással összefüggő információkat pedig felhasználják az ellenőrzések megszervezéséhez igen eredményesen használják. A HU-GO a járművek mozgásának követésére képes vagyis azt már lehet tudni mely teherautó merre közlekedett az országban, hol lépett ki, vagy hol érkezett Magyarországra. A NAV elvárása ugyanakkor az, hogy az árumozgás követésére is legyen lehetőség. Ez azonban mind az érintett vállalatok, mind a HU-GO üzemeltetője részéről további fejlesztéseket igényel.

A fejlesztők várnak, de bizakodóak

Az érintett cégek nyugtatják a közvéleményt: a NÚSZ közölte a vg.hu munkatársaival, hogy „megkezdték a felkészülést a január elsejétől életbe lépő változásokra. A rendelet végrehajtását végző szervezetként céljuk a jogkövető magatartás elősegítése, ezért a díjrendelet véglegesítését követően haladéktalanul megkezdik a közlekedők tájékoztatását is a gyakorlati tudnivalókkal kapcsolatban.”

Az EKÁER-t fejlesztő i-Cell Zrt. ügyvezetője, Emőri Gábor pedig a következőket nyilatkozta a lap újságíróinak: „Technikailag egyértelműen képesek vagyunk arra, hogy a határidőig elvégezzük a szükséges fejlesztéseket. A végrehajtási rendelet véglegesítésével párhuzamosan gőzerővel dolgozunk az EKÁER informatikai hátterén. Várhatóan már jövő héten a vállalkozások rendelkezésére tudjuk bocsátani azt az interfész specifikációt, amelynek segítségével saját vállalatirányítási rendszerüket könnyen alkalmassá tudják tenni arra, hogy közvetlenül szolgáltasson adatokat az EKÁER-nek”

Azt fontos megjegyezni, hogy a fejlesztők dolgát némiképp segíti, hogy az új struktúra indulásakor türelmi időt vezetnek be: aki jogosultság hiányában hajt fel az év elején a díjköteles szakaszokra, az mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált. A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztályán azt közölték a vg.hu munkatársaival tegnap, hogy legkésőbb a hét elejére elkészül a végleges rendelet. Az adóhatóság internetes oldalán pedig létrehoznak egy kérdés/válasz rovatot a leggyakoribb kérdések tisztázására, emellett lesz egy zöld szám, illetve egy e-mail cím is, amelyen érdeklődhetnek az érintettek a változásról. Ezek a tervek szerint a héten már elérhetők lesznek.

További fontos részletek a vg.hu oldalán olvashatóak.

Azóta történt

Előzmények

  • Internetadó – Útdíj a digitális országúton is?

    A BDO Magyarország álláspontja szerint az internetes adó általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom és a gazdaság számtalan területén, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját: az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását.

  • Az e-útdíj rendszere is díjat kapott

    Idén is díjazták az ország legnagyobb IKT-teljesítményeit a MENTA konferencián.

  • „A magyarok megmutatták a világnak...”

    Az útdíjrendszer bevezetését tervező finnek érdeklődését keltette fel a magyar megoldás, melynek szakmai ötletadója és fejlesztője is az i-Cell volt.

  • Itt a mobilos útdíjfizetés

    Bemutatták az e-útdíj rendszer mobilfizetést biztosító alkalmazását, a HU-GO Mobilt.