Veszteségrendezés a Freestartnál

A közelmúltban 1,3 milliárd forintról 3 millió forintra csökkentették az ingyenes internetszolgáltatással foglalkozó Freestart Kft. törzstőkéjét – derül ki a cégbírósági adatokból. Pórffy András, a társaság ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy a tőkecsökkentés során azon veszteséget rendezték, amelyet a vállalat még azt megelőzően halmozott fel, hogy az EuroWeb Rt.-hez került. A Freestart 2002 márciusában került az EuroWebhez, azt megelőzően – 2000. júniusi megalapításától – a brüsszeli Start-Com, illetve amerikai és egyiptomi magánszemélyek tulajdonában volt.

Ebben az időszakban tetemes veszteséget halmozott fel, ami a beruházásokon, működési, illetve a marketingköltségeken túl abból is fakadt, hogy ebben az időben még nem született meg az a rendelet, amely a vezetékes távközlési szolgáltatót arra kötelezte, hogy az internet bevételéből meghatározott összeget visszautaljon az internetszolgáltatónak. Jelenleg részben ebből a forrásból finanszírozzák a társaság működését, ám a 360 millió forintos tavalyi bevételben jelentős tételt képvisel az az összeg is, amely – az EuroWeb Rt.-vel közösen folytatott – ADSL-értékesítésből származik – jegyezte meg Pórffy. A cégnek ugyanis több ezer ADSL-előfizetője van.

A Freestart továbbra is piacvezető az ingyenes internetszolgáltatók körében. A behívásos internetszolgáltatás terén 20-25 százalékos a piaci részesedése, s ügyfélköre folyamatosan bővül, amiben szerepet játszik a kedvezményes internetdíjcsomagok megszűnése. A Freestart Kft.-nek jelenleg 324 ezer regisztrált ügyfele van, amiből több mint 80 ezer az aktív felhasználók száma. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy rövidesen megkezdődnek a tárgyalások a Matávval, illetve a Pantellel arról, miként lehet folytatni a cég szolgáltatását az új elektronikus hírközlési törvény biztosította összekapcsolási keretek között, amelynek vonatkozó rendelkezései várhatóan 2004 második felében lépnek életbe.

Azóta történt