Vezércsere az Intelnél

Paul Otellini
Paul Otellini

Az Intel igazgatótanácsa a jelenlegi elnököt és működésért felelős vezérigazgatót, Paul Otellinit nevezte ki a cég elnök-vezérigazgatójává. Személyében első alkalommal veszi át olyan ember az irányítást a félvezetőgyártó óriásvállalatnál, aki nem rendelkezik mérnöki múlttal. Az 54 éves Otellini kinevezése a cég jövő májusi részvényesi tanácsülését követően lép hatályba.

A jelenlegi Intel-vezér, Craig Barrett (65) – aki 1998 óta irányítja a vállalatot – az igazgatótanács elnökeként folytatja munkáját a vállalatnál a posztról leköszönő, tanácsadóként továbbra is az Intel munkáját segítő Andy Grove helyén.

A közgazdasági diplomával rendelkező Otellini – aki az integrált áramkört feltaláló Robert Noyce, a róla elnevezett tételről ismert Gordon Moore, az erőskezű Andy Grove és Craig Barrett után az Intel ötödik elnök-vezérigazgatója – 1974-ben igazolt a vállalathoz. Miután végigjárta az értékesítési és marketingposztok ranglétráját, 1990-től a mikroprocesszor-üzletág vezetője lett; a nevéhez köthető a Pentium processzor 1993-as bevezetésének levezénylése. 2002-ben léptették elő elnökké és működésért felelős vezérigazgatóvá.

Otellini a CNET-nek elmondta, hogy az Intel kultúrája kinevezését követően sem változik alapjaiban. „Úgy szeretnénk levezényelni a váltást, hogy az Intel továbbra is Intel maradjon. Megvan a saját személetmódunk, de ez a több mint két évtizedes közös munkához illeszkedik” – mondta.

A most kinevezett vezető állt számos, a vállalat közeli jövőjét meghatározó döntés mögött. Egyebek mellett ő volt az, aki határozott a 4 GHz-es Pentium 4 processzor bevezetésének elhalasztásáról, és vállalatvezetők közül elsőként ő állt ki a lassabb órajelen üzemelő, de kevesebb hőt termelő kétmagos (dual core) chipek mellett. Kihívást jelentő feladatai közé tartozik az Intel veszteséges kommunikációs üzletágának talpra állítása, és a technológia fejlődésével együtt bővülő gyártásikapacitás-felesleg kezelése.

Az Intel azt nem közölte, hogy Otellini operatív vezérigazgatói posztját ki veszi át.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények