Vezető cég lehet a Samsung Szlovákiában

A dél-szlovákiai Galántán 2002 októbere óta működő Samsung Electronics Slovakia júniusban indítja be egymilliárd koronás beruházással felépült új gyártócsarnokát, ami a cég termelésének meredek felfutását fogja eredményezni. Az éves forgalom a tervek szerint a tavalyi 8 milliárd koronáról az idén 39 milliárd, jövőre 65 milliárd koronára emelkedik. Ha ez a terv megvalósul, akkor a Samsung jövőre a Volkswagen Bratislava autógyár és a szlovák gázművek (SPP) után a Slovnafttal holtversenyben a harmadik legnagyobb vállalat lesz Szlovákiában az árbevétel tekintetében. A dél-koreai cég a kapacitásbővítést követően lézernyomtatókat, szatellitrendszereket, plazmatévéket, LCD-tévéket és DVD-lejátszókat fog gyártani Galántán. Az alkalmazottak száma a kapacitásbővítés és a Spanyolországból, valamint Nagy-Britanniából áthelyezett termelés következtében a jelenlegi 1100 főről az év végéig 2200-ra, a jövő év végéig 2500-ra emelkedik. A cég diplomás munkaerőt keres, annál is inkább, mert azt tervezi, hogy Galántán hozza létre kelet-közép-európai logisztikai-disztribuciós bázisát, ami további 500 új munkahelyet teremt az alig húszezres városban. A fejlesztések hatására tavaly három, az idén pedig további négy, a Samsung beszállítójaként elkönyvelt társaság jelezte, hogy szlovákiai letelepedését fontolgatja.

Azóta történt

Előzmények