Vezető- és tulajdonosváltás a Minornál

Átadja vezetői székét az informatikai szolgáltató Minor Rendszerház Zrt. Vezérigazgatója: Takács Imre a cég irányításával szeptembertől Dobozi Pétert, az Antenna Távközlési Zrt. korábbi vezérigazgatóját bízta meg. Az új vezető feladata többek között a szolgáltatási üzletág és a befektetői vonal erősítése, valamint a társaság exporttevékenységének bővítése lesz. A Minor Holding elnöke, Takács Imre egyúttal a Minor Rendszerház elnöke és - a céget alapító édesapja kiválásával - a Minor Csoport 100 százalékos tulajdonosa lett.

„15 éve vezetem a Minort, és elérkezettnek látom az időt arra, hogy új, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező vezetőt bízzak meg a vállalat dinamikus fejlődésének további biztosítására. Dobozi Péter hazai és multinacionális cégeknél egyaránt dolgozott, korábbi vezérigazgatói pozíciója során pedig bizonyította rátermettségét és tehetségét a feladatra. Úgy vélem, személyében - hosszas keresés után, a tulajdonosváltással egy időben - a megfelelő szakemberre talált a Minor" - nyilatkozta Takács Imre, aki a jövőben főként a lobbira, innovációra, a regionális terjeszkedésre, valamint ingatlanfejlesztési projektekre kíván hangsúlyt fektetni.

Dobozi Péter (42) okleveles villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd MBA oklevelet szerzett a Case Western Reserve Universityn. Két évig a Távközlési Kutatóintézetnél dolgozott fejlesztőmérnökként, ezt követően 1990-1999 között az Alcatel Hungarynél szolgáltatási és műszaki igazgató volt. 1999-2003-ig az Antenna Hungária Rt.-nél a távközlési üzletágat vezette, majd 2003-tól az Antenna Hungária csoporthoz tartozó Antenna Távközlési Rt. vezérigazgatói tisztségét látta el, ahol feladata az alternatív távközlési szolgáltató önálló cégként való felépítése és vezetése volt.

Azóta történt

Előzmények