A Microsoft Magyarország és a VirusBuster közös akciója keretében a felhasználók minden megvásárolt Microsoft Windows Small Business Server 2003 mellé fél évre ingyen megkapják a VirusBuster munkaállomás- és fájlszervervédelmi szoftverét is. Az ajánlat elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújt átfogó megoldást a számítógépes hálózat biztonságos működéséhez.
A Microsoft közleménye szerint a Windows Small Business Server 2003 szinte mindent tartalmaz, amire egy legfeljebb 75 felhasználóval rendelkező vállalatnak szüksége van az internetkapcsolat és a számítógépes hálózat előnyeinek kiaknázásához. A termék része az Exchange levelezőszerver és az intranet, amelynek segítségévél a dolgozók hatékonyabban működhetnek együtt, és megoszthatják egymással dokumentumaikat. Az operációs rendszer további előnye, hogy a központi szerveren keresztül az eszközök minden számítógépről elérhetőek, így lényegesen leegyszerűsödik a faxolás, és kevesebb nyomtatóra van szükség.
Ehhez jár most a VirusBuster kkv-k számára kifejlesztett munkaállomás- és fájlszervervédelmi programcsomagjának fél évig ingyenesen kipróbálható változata. Ebben az időszakban az ügyfelek teljes körű vírusvédelmet kapnak, beleértve az automatikus frissítéseket és a professzionális terméktámogatást (365/7/24) is.
A két vállalat már nem először akciózik együtt. A legális szoftverhasználatot támogató Eredeti Windows, Valódi Előny programban már jó ideje a VirusBuster Professional szoftver is szerepel az ajánlatok között, sőt hazánkban ez a legnépszerűbb.
VirusBuster jár minden Windows SBS mellé
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- VirusBuster Kft.
- Microsoft Magyarország
Azóta történt
-
Vigyázat, újabb vírus!
A Windows biztonsági réseit kihasználva új trójai vírus fertőzheti meg az ilyen operációs rendszert használók számítógépeit.
Biztonság 0
-
A Linuxot is védi a VirusBuster
A magyar cég a nyílt forrású operációs rendszerek szerverpiaci térnyerése miatt döntött a linuxos és FreeBSD-s változat kiadása mellett.
Biztonság 0
-
Százszázalékos a 64 bites VirusBuster is
Az elismert szaklap, a Virus Bulletin tesztjét sikerrel vette a magyar szoftver.
Biztonság 0
Előzmények
-
Okosabban frissít a VirusBuster
Nem kell lehúzni a teljes vírusadatbázist. Az új változatok sávszélességet és időt spórolnak.
Biztonság 0
-
Itthon minden negyedik Windows lebukik
A Microsoft hazai leányvállalata sikeresnek tartja a windowsos eredetvizsgálatot. Már több mint félmillióan futottak neki.
Szoftver 14
-
Jól védi a linuxos fájlszervereket a VirusBuster
A magyar vállalat szoftvere ismét 100 százalékos minősítést szerzett a VirusBulletin tesztjén.
Biztonság 0
-
Új kereskedelmi vezér a VirusBusternél
Bölcsföldi László az Albacomptól igazolt az it-biztonságtechnikai céghez.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen