Debreceni tanár lett az év informatikai oktatója

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) december 4-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ünnepélyes keretek között adta át a 2012-es „Év informatikai oktatója” díjat. A 2002 óta rendszeresen kiosztott elismerést dr. Hajdu András, a Debreceni Egyetem Komputergrafika és Képfeldolgozás Tanszékének vezetője kapta.

A VISZ pályázatára azok az oktatók jelentkezhettek, akik magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező felsőfokú oktatási intézményekben tevékenykednek főállásban az informatikusképzésben. A jelöltek közül az kaphatja a díjat, aki az utóbbi években direkt és indirekt módon egyaránt a legtöbbet tette az oktatás színvonalának emeléséért.

A pályázatokat belső egyeztetés után az oktatási intézmények adták be. A pályamunkában a számot kellett adni a jelölt szakmai munkájáról, kiemelve, hogy miként segítette korszerű témákkal foglalkozó tantárgyak bevezetését. Ki kellett térni a jelölt által személyesen irányított különféle szinteken tanuló hallgatókkal való foglalkozás színvonalára. A pályázathoz mellékelni kellett az elmúlt három év hallgatói véleményeinek átlagát és a hallgatói önkormányzat írásos értékelését is.

A VISZ felkért tagjaiból, informatikai szakemberekből és szakújságírókból álló zsűri végül dr. Hajdú Andrást, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docensét, dr. Kiss Attilát, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensét és Mohácsi Lászlót, a Corvinus Egyetem tanársegédjét emelte a díjazottak közé. A Braun Péter VISZ-elnök által átadott 2012-es „Év informatikai oktatója” díjat végül Hajdú András kapta.

Azóta történt

Előzmények