Vörös Csillag az új Linux neve


Észak-Korea teljhatalmú ura, Kim Dzsongil (Kim Jong-il) nemcsak hogy saját internetet szeretne, de parancsára létrehoztak egy kifejezetten észak-koreai operációs rendszert is, a „Vörös Csillag” névre hallgató Linux-disztribúciót.

Az új operációs rendszerről egy, a Kim Ir Szen Egyetemen tanuló orosz diák adott hírt blogjában, melyet a phenjani orosz nagykövetségről töltött fel. Az egyetemista öt dollárnak megfelelő összegért megvásárolta és letesztelte a koreai programot (tíz dollárért vett még hozzá egy alkalmazáscsomagot is). A leírásból kiderül, hogy a Vörös Csillagot koreai mérnökök fejlesztették 2006 óta, de a diák blogjának megjelenéséig nem volt széles körben ismert, ám a Russia Today tévé internetes kiadása felfigyelt a bejegyzésre, így kaphatott nagyobb visszhangot.

A Vörös Csillag természetesen Linux-alapú (egy képgaléria itt nézhető meg).

linux

Mihail beszámolója szerint a telepítés 10-15 percig tartott, s roppant módon hasonlított a windowsos folyamatra – attól eltekintve, hogy a rendszer nyelve csak koreai lehet. A futtatáshoz legalább egy 800 MHz-es Pentium III processzor kell, minimum 256 megabájt memóriával, ám az furcsa, hogy a program három gigabájt tárhelyet igényel. Böngészőként egy „Hazám” nevű alkalmazást használ, mely egy átöltöztetett Firefox, új elnevezésének ideológiai okai vannak. Mihail kapott még más alkalmazásokat is az operációs rendszerrel: szövegszerkesztőt, képnézegetőt, PDF-olvasót, médialejátszókat stb. A billentyűzetkiosztás a koreai mellett megoldható angolul, oroszul, kínaiul és japánul is.

linux

Az alkalmazásokat tartalmazó lemezen van egy OpenOffice.org-ra emlékeztető csomag, egy CD/DVD-író program, egy „Galamb” nevű levelezőkliens, egy koreai sakkjáték, faxkezelő, egy „Harkály” nevű vírusvédelmi program, egy „Elvtárs” névre hallgató jegyzetelő szoftver, egy képszerkesztő, egy „Phenjani Erőd” nevű tűzfalprogram, egy tudományos számológép és egy Windows-emulátor (mellyel, Mihail tapasztalatai szerint, jól elfut a Warcraft 3).

linux

Azóta történt

  • Teljesen megújul az Ubuntu

    A legnépszerűbb Linux-disztribúció új arculatot kapott. A brand átalakítása tudatosabb piacszerzési tervekre utal.

  • Megjelent a Fedora 13

    Majdnem pontosan a tervezett menetrend szerint, fél évvel a korábbi kiadás után megjött a frissítés.

  • Megjelent a Mandriva Linux új kiadása

    A disztribúció új változata egyelőre a három szokásos verzióban érhető el, de hamarosan érkezik pendrive-on is.

  • Megjelent a Fedora 14

    Az új kiadás a fejlesztőknek és a rendszeradminoknak tartogat újdonságokat.

Előzmények