Nagyot dobott a Wikileaks

A Wikileaks ma délelőtt tett publikussá 1380 oldalnyi szöveget, melyek annak a jelenleg is aktív német parlamenti vizsgálóbizottsági üléseknek tíz hónapot felölelő átiratait tartalmazzák, amelyeken a legfontosabb amerikai nemzetbiztonsági szolgálat (National Security Agency – NSA) németországi tevékenységét igyekeznek feltárni. Mint hivatalos közleményükben írják: a bizottság ülései jórészt nyilvánosak, ám akadnak olyan részletek, melyeket titkosítottak. Ezekről, a 2014 májusa és 2015 februárja között zajló, elvileg nyilvános ülésekről és meghallgatásokról adnak ki most átiratokat.

Titkok

A frissen kiadott szövegek elemzése természetesen ebben a pillanatban is zajlik, és Julian Assange, a Wikileaks egyik alapítója is csak annyit mondott a publikálásról, hogy kiemelten fontos ügyről van szó, ahol az embereknek joguk van minden részletet ismerniük. Mint köztudott, az NSA németországi tevékenysége három okból szólt nagyot: egyrészt a feltételezések szerint egy szövetséges államban végeztek illegális tevékenységeket, másrészt mindebben aktív szerepe lehetet a német titkosszolgálatnak is, és harmadrészt – ez ütött a leginkább – az NSA a német kancellár, Angela Merkel mobilját is lehallgatta.

A hivatalos sajtóközlemény csak pár feltűnő esetet emel ki. Például azt, hogy a német kancellári hivatal hivatalos és személyre szóló levélben kérték a Deutsche Telekom 2002 és 2006 közötti vezetőjét, Kai-Uwe Rickét, hogy segítse a hatóságokat a folyamatos és tömeges távközlési adatgyűjtésben. Ebben talán nem is a tömeges adatgyűjtés az igazán fontos – bár ez is súlyos törvényességi aggályokat vet fel, különösen az adatvédelemre oly érzékeny Németországban –, hanem az, hogy az „Eikonal” nevű akció keretében megszerzett információkat a német szövetségi titkosszolgálat (Bundesnachrichtendienst – BND) átadta az NSA-nek is.

A nyilvánosság hiánya

A Wikileaks közleményében hangsúlyosan emeli ki, hogy maga a vizsgálat messze nem olyan nyilvános, mint amilyet egy ekkora horderejű ügyben biztosítani kéne: leírják, hogy legalább három esetben a nyilvánosságra hozott tanúvallomások pontosan az ellenkezőjét állítják, mint ami a valóságban, a zárt üléseken elhangzott a bizottság előtt, emellett bizonyítható, hogy legalább egy esetben manipulálni próbálták a vizsgált dokumentumokat.

Kiszolgáltatva az USA-nak

A legdurvábbat a közlemény a végére hagyja: a vizsgálat során állítólag kiderült, hogy a BND az NSA utasításai alapján folytatott kémtevékenységet több ezer európai célponttal szemben, köztük gazdasági szereplők és politikai aktorok egyaránt voltak (például a francia kormány tagjai). Arra utaló jelek is vannak, hogy hogy az NSA a terrorizmus elleni fellépésre hivatkozva a tömeges megfigyelést arra is kihasználta, hogy az USA számára ipari kémkedést végezzen a szövetséges Európai Unióban, hogy a megszerzett információkat saját javukra használják fel.

A napokban egész biztosan sorozatban jelennek meg majd a részletes és alapos elemzések a publikált dokumentumokról, de már borítékolni lehet a méretes nemzetközi botrányt.

Azóta történt

Előzmények