Új hozzászólás Aktív témák
-
Khan13
senior tag
válasz Kiglerx #4229 üzenetére
És Roliii:
A mondandód lényegével egyetértek, viszont aki elbukik kreditet laptop miatt, az magára vessen. Én a két félévem alatt 2 kredittel többet teljesítettem a kiírtnál, mert előre hoztam egy 4. féléves tárgyat Az olyan órákon, mint Kiss Mariann Makro illetve Mikroökonómiája, ott meg igazából netezés és játék közben ha tudsz figyelni, és a színes lapokat kitöltöd-megtanulod, akkor jó vagy, én úgy lettem első félévben hármas, másodikban majdnem ötös, hogy a laptopozás tartott életben Mondjuk mikro gyakorlaton aktívkodni kell, úgy meg könnyebb megtanulni. Matek előadásokon Vajda-féle Analízis olyan, hogy előre megkapjuk a diákat és nagyon jól lehet hozzá jegyzetelni, persze füzet vagy papír ettől még kell; Dimaton utólag kapjuk ki a vetített anyagot, így az jobban füzetes, a gyakok meg mindkettőnél természetesen. Fizika előadáson tilos az elektronikus kütyük elővétele, a néni utálja őket. Nálunk még AAO volt, nektek már Prog1, ott az előadáson diákhoz lehet jegyzetelni. IEA egy olyan óra, ami egyszerre nagyon érdekes és baromi unalmas. A tanár (Dr. Kutor László) nagyon érdekes dolgokat tud mondani és mutatni, nagyon segítőkész, viszont a diái csak képek, jegyzetelni kell, illetve korábbi jegyzeteket összeszedni. Ami a második félévet illeti, a folytatódó tárgyakra az igaz, ami az első félévben; PPT előadás diákhoz jegyzetelős + papírra egy kevés rajz, Villamosságtant a tanárnő nagyon érdekesen tartja, nagyon kedves, kerülj hozzá gyakorlatra! itt mindenképpen füzet, és mindent írj le amit mond, mert csak azt kéri vissza, semmi többet, teljesen korrekt, talán az egyik legjobb, kár hogy csak egy félévig tanít NIK-en. Digitális technika Túróczi-val az halál unalmas. Jóindulatú srác, csak még nem jött bele a tanításba, így ott laptoppal el lehet ütni az időt, de érdemes közben figyelni, aztán megtanulni a diákat.
Teszem hozzá én úgy jöttem NIK-re, hogy van bőven előtanulmányom szakközépből és OKJ-ről, meg önálló is, kezdő szintről nem tudok nyilatkozni. 8-10 tagú csapatból akikkel összeálltunk az elején, négyen maradtunk 100%-on, a többiek buktak, volt, aki szinte mindent.
A legtöbb tárgyhoz van segédanyag a kar vagy az oktató weboldalán, illetve vannak mindenféle NIK-es tudástárak tele az hallgatók összegyűjtött tudásával.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Spórolós topik
- Milyen alaplapot vegyek?
- Micro Four Thirds
- Renault, Dacia topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vezetékes FÜLhallgatók
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Honor Magic V2 - origami
- További aktív témák...
- Új Lenovo Ideapad 5 Pro Bivaly Ultrabook -35% 14" RYZEN 5 6600HS 16/512 QHD+ 2,8K Radeon 2GB 90Hz
- Komplett épített pc eladó szükség esetén minden kiegészítővel
- Dell Precision 7530
- Yamaha MusicCast RX-A1070
- Prémium alkatrészek! RoG 3070 Ti Z590 11600K 1000 Watt Platinum Vízhűtés 32GB RAM 1TB NVME Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs