Aktív témák
-
Bazzzs
senior tag
Ilyen belassulást valamiért én is tapasztalok. Általában egy-egy új pályarészre érkezéskor pár másodpercig olyan a játék, mintha laggolna, valamint néha belassul olyankor is, ha az ellenfél fölé viszem az egeret. Nem tudom, hogy ez mitől lehet, elvileg a gépemnek elégnek kellene lennie hozzá. A konfigomban jelenleg a videókártya a leggyengébb láncszem, de szerintem nem ez okozza a problémát, mert egyébként a legnagyobb tömegjelenetnél is fix 60 FPS-t (V-Sync mellett) mutat a FRAPS. Azt olvastam a hivatalos fórumon, hogy a V-Sync még nem egészen tökéletes.
Játékélmény:
Eddig is elő volt rendelve a játék, de ezzel a bétával engem megvettek kilóra Igaz, hogy nagyon rövid, de ezen nem lepődtem meg, mert jó pár videót végignéztem már youtube-on. Igyekeztem ezért úgy nekiállni az első végigjátszásomnak, hogy minden apró elemét felfedezzem a játéknak. Ebből kifolyólag minden felvehető lore könyvet végighallgattam, a villager és hasonló sokadrangú NPC-k monológjait is végigolvastam egy-egy checkpoint után stb. Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy a Blizzard megint valami iszonyú hangulatos produktumot fog letenni az asztalra. Az egész megalkotott világ hangulata annyira magával ragadó és addiktív, hogy jó pár álmatlan éjszakánk lesz a megjelenés után. Bár ettől a rajzfilmes grafikától én is ódzkodtam eddig, de így a béta alapján arra jutottam, hogy tökéletesen passzol a játékhoz. Kicsit baltával faragott, kicsit recések az élek, de a szörnyek csapkodása közben erre senki sem fog figyelni. Tetszik továbbá, hogy rengeteg helyen támadnak ránk váratlanul az ellenfelek, így mindig van izgalom. Ilyen például, amikor a bokrok közül előkúszik pár félbeszakadt zombi, vagy a dungeon mélyén a falból előtör egy-két csonti stb. Az ilyen apróságok hihetetlen módon tudják emelni a hangulatot, és ehhez még ugye hozzájön a rombolható környezet is, ami szintén nagyon látványos az ütközetek közben.
Hibák:
Eddig két buggal találkoztam a játék folyamán, de egyik sem számottevő. A nagyobb gondot az jelenti, hogy nálam egyelőre valamiért nem hajlandó megjegyezni a beállításokat. Minden újraindítás után visszaáll az alap hang- és videóbeállításokra, amiről többen panaszkodnak is a hivatalos fórumon is. Egyelőre nem lehet tudni az okát, de biztos javítani fogják. A másik hiba egy jelentéktelen apróság, ami abban testesül meg, hogy valamiért többször figyelmeztet rá a játék, hogy van üres helyem a karakteremen, azaz még tudnék rá felszerelést pakolni (kesztyű, csizma stb.). Ezt elég lenne csak akkor megtennie, ha épp felvettem valami használhatót, jelenleg valamiért elég sokszor random előugrik ez az üzenet. De ezzel ki is fújtak a hibák, úgyhogy ilyen tekintetben is nagyon jó munkát végeznek
Összességében eddig nekem nagyon tetszik, elnézést mindenkitől, ha nagyon szétszórt lett a kommentem, de írtam, ami épp eszembe jutott
[ Szerkesztve ]
Battlelog: theSaint87 | BattleTag: theSaint#2596
Aktív témák
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 650 G5 - i7-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L380 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Asus VivoBook S410U - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 450 G3 - i7-6G I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gar!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest