Aktív témák
-
Integra
titán
D-9
9.2/10 - nálam év legnagyobb filmje eddig a star trek és a tarantino film mellett
teljesen egyedit alkotott blomkamp, semmi szégyenkezni valója, ügyesen építi fel, apró részeket rakosgat össze, majd hirtelen átcsap az egész film könyörtelen és hirtelen erőszakba és menekülésbe.
akik fanyalognak az elején, meg hogy unalmas, azok menjenek és nézzenek g.i.joe-t vagy a faszom tudja mi mást, ha az elejétől a második fele lett volna, most azon nyavajognának, hogy végig hent volt.. a kézi kamera ízlés kérdése, itt absz jól volt megoldva az egyensúly a mozgás és a rángatás között, nem úgy mint a cloverfieldben mondjuk.
semmi ismert nagy színész, már ez önmagában rettenetesen jót tett a filmnek.
jól mutatta az emberi kapzsiságot és nyomort is, ilyenek vagyunk, ez mindig is így lesz.
a cgi-t fikázókat sem igazán értem, ennyi pénzből amit kihoztak, ez bámulatos, láttam már sokszorosába kerülő hulladékot, itt absz autentikus volt.
azt hiszem ehhez a filmhez is a maga módján felkell nőni, hogy az ember kellő odafigyeléssel tudja végignézni.
divat fikázók meg így jártak, nem tudom sajnálni őket, szar ügy....egy fecske nem csinál nyarat, viszont egy hülye százat csinál...
Aktív témák
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Kutya topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Bivalyerős lett a Poco F6 és F6 Pro
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Ilyen lehet a Samsung Galaxy Watch7 Ultra
- Ukrajnai háború
- Xperia Pro-C néven új csúcs Sony kompaktot pletykálnak
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs