Aktív témák

  • Tibiajax

    nagyúr

    Stardust.

    Nem olyan sokkal ezelőtt volt egy toplistás hsz, amiben első helyet kapott, mint az utobbi idők top1-es filmje. Nos, mivel a listán szintén, előkelő helyet kapott az általam is nagyra becsült Forrás, ezért igyekszem óvatosan bánni a jelzőkkel, tiszteletben tartva a szerzőt, mivel ugy gondolom, akinek a Forrás ilyen sokat jelentett (mint nekem is), rossz ember nem lehet, és érzékenyebb lelkivilággal rendelkezik az átlagnál.
    Mindenképp elismerés a munkáért, amit végeztek a készítők, fantasztikus tájak, nagyon szép fényképezés, és egy jo zenei aláfestés. Szinészi munkák, mondjuk azt, megállják a helyüket. HD-ben pedig kifejezetten öröm volt nézni a képi világot.
    Ezzel azonban számomra le is tudtam az alkotást. Már az elején nekem sántitott az egész, valakiröl szól, akit kezdesz um.befogadni, erre végül annak a fiáról szól majd az egész, aki számomra annyira kis szánalmas, minden tekintetben, de ő majd megmutatja, és a film végén igen, ragyogó kardforgató és az egész mesebirodalom királya is lesz.. Ez a tény, kb a 10percben már tudható volt, onnanstol pedig tömény giccsparádé, ömlesztve a szinte összes fellelhető mese elemmel, néha már hányingerem volt. Komolyan, már csak az elfek meg a tündék vagy mifenék hiányoztak, de a többi az mind megvolt, szépen, rendben érkeztek. .. DeNiro is..mindig jol alakit, de..na mindegy..
    Tényleg nem akarom azokat megbántani, akiknek ez a film egy fantasztikus elményt jelentett, én sajnos sokszor nevettem, kínomban. Egyik kedvencem volt a vágás, amikor a srác odaér a végén a szakadékhoz a csodalován, ahol szembesül a mélységgel (gondolom), köv képen már a boszorkánykastély ablaka alatt lopakodik. :DDD jajj.. tudom, mese, nade... nem baj..
    Hiszen az a szép a mesékben, hogy nem sokat kell gondolkodni és filózni, igaz?..
    Egy jó dolog volt, ami elnyerte tetszésemet, a hölgy, aki az anyát játszotta. Szép.

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák