Aktív témák

  • janos666

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz WonderCSabo #21049 üzenetére

    Vedd hozzá, hogy nekem még a húgom is ezt mondta, hogy az első fél óra után már ne számítsak semmi fejleményre, csak próbáljak örülni a szép képeknek és hangoknak. Bár ja, velem is szokott filmezni, nem csak korabeli lányokkal és gyerkőcökkel. :))

    A főszereplőnő még kimondottan bejött nekem az "Into the wild"-ban, és valamelyest az első alkonyatban, mert valóban elég egyedi (de érdekes, és esztétikus) vonásai vannak, viszont mostanra már megszűnt az újdonság és egyéniség varázsa, úgyhogy annyira nem szegezi a szemem a képernyőre, ha nem mond vagy csinál valami értelmeset is mellé.

    De igen, valóban nézhető, és az elejével egybevéve jobb is, mint az elsőre rész. (Én már arra is azt mondtam, hogy inkább azt nézem meg, mint a "Never back down"-t, pedig uram isten, azt is végigültem valahogy -csak hosszant pislogtam néha - sűrűn. :DDD)

    Bár részemről 7 az talán mégis csak sok, mert a második felében tényleg semmi értelmes nem történik, és egybevéve sem sok. Sőt, az egészét tekintve totál értelmetlen az egész, és max idegesíti az embert, hogy akár lehetett is volna belőle valami, ha már így el tudták kezdeni.

    [ Szerkesztve ]

    TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."

Aktív témák