Aktív témák
-
Chosen
addikt
Sejtettem, hogy valakitől ezt is meg fogom kapni. Eddig is imdb 8-9-es filmeket néztem, amik egytől egyig történetorientáktak voltak, egy probléma és annak a megoldása. Az eddigi látottakból kiindulva, hogy a történetre kapták a magas érékelésüket a filmek, ebben is ugyanazt a történetet és értelmet kerestem, de mint kiderült hiába, mert ez a film merőben más stílust képvisel és nem azért lett 9-es, amiért egy másik vagy egy harmadik film. Éppen ezért is fogom újra nézni, egy más szemszögből, de óriási hibának tartom azért elítélni valakit, mert egy új stílussal találkozik. Ráadásul ahogy láttad nem pontoztam le egyből a filmet, vagy szidtam, tőletek kértem segítséget a megértésében, mert tisztában voltam azzal, hogy nem véletlenül van sok ember Top10-es listájában.
-
pohár
félisten
válasz hoffman_ #42151 üzenetére
hát én ebből sokat nem nyernék, a zeneírásnál csak véleményezek és javíttatok ha valami nem tetszik, amolyan háttérénekes lennék csak
srác is Akon kiadójánál tolja, van mikor zenét ír neki, van mikor csak besegít, elvannak...valószínűleg mindkettő Akontől van, de ritkán használják őket, mert mindig limóval hozzák-viszik őket
GB = gigabyte, Gb = gigabit, olyan nehéz ez? | %-kal, 2-t, 0-s, 0-ra, 0-hoz, 0-val, 0-n, 3-as, GB-tal, MHz-cel, 1-gyel, 2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel, 6-tal, 7-tel, 8-cal, 9-cel, 10-zel, 100-zal, 1000-rel |
-
littlelion21
addikt
válasz Chosen #42153 üzenetére
"Éppen ezért is fogom újra nézni..." - ezt biza' jól teszed, első megtekintés után én is csak néztem ki a fejemből, "hogy ez mi volt?", másodjára viszont már el tudtam merülni a filmben, és a végeredményt itt látod szorosan balra
Azt hozzátenném, hogy a nálam elvitathatatlan No.1 QT alkotás a Jackie Brown.
-
pohár
félisten
válasz hoffman_ #42155 üzenetére
ha tehetséges vagy és lát benned fantáziát, akkor már Miamiban fogod tölteni a nyarat, minden nap kezet rázhatsz vele
GB = gigabyte, Gb = gigabit, olyan nehéz ez? | %-kal, 2-t, 0-s, 0-ra, 0-hoz, 0-val, 0-n, 3-as, GB-tal, MHz-cel, 1-gyel, 2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel, 6-tal, 7-tel, 8-cal, 9-cel, 10-zel, 100-zal, 1000-rel |
-
rt06
veterán
válasz littlelion21 #42147 üzenetére
lathatoan van, aki ki tudta hamozni belole a szamara (es masok szamara is) hasznos informaciot
te ellenben ugy dontottel, hogy legalabb olyan jol megmondod, cserebe viszont erdemi tartalom nelkulde hogy valaszoljak a kerdesedre: igen, ugy ereztem, szukseges, ugyanis az utobbi idoben rengetegen huznak le filmet azert, mert nem ertik azt
felreertes ne essek, az meg nem feltetlen gond, ha valaki nem ert egy filmet, vagy nem tudja azt helyen kezelni, de meglehetosen zavaro, amikor ezek utan ossze-vissza pontoz (lasd, mikre repkednek itt a 8-10 es a 0-2 pontok), valamint hulyesegeket irPolitikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
rt06
veterán
válasz Chosen #42153 üzenetére
nem szemelyed ellen iranyult a post, inkabb a hozzaszolasod hangvetele ellen (meg lehet kicsit alacsony az ingerkuszobom mar ebben a topic-ban - foleg, hogy utana kezdodott megint a drive fikazasa, ahol szinten nem a tortenet az, ami kiemeli a filmet a tavalyi ev termesebol, s minimum a dobogora helyezi)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
Huma
addikt
Úgy érzem most már nekem is látnom kell a Drive-ot. Kíváncsi vagyok mi osztja meg ennyire az embereket.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
lorcsi
veterán
hostel III
elég vacak, uncsi, és gáz az egész sztori
amúgy sem szeretem az iylen jellegű filmeket, de ez bőven alulkmúlta a várakozásaim. értékelhetetlen szint.[ Szerkesztve ]
-
Tibiajax
nagyúr
válasz Jhonny06 #42133 üzenetére
de, sajnos az.. nem írtam be a minap, pedig akartam, beletekertem aztán néztem egy részt belőle, ahogy Vega elmegy a kokoért a hülye nepperhez, aztán megy Mia-ért, elmennek vacsizni, kis tánc, aztán az elcseszés, szívinjekció..szóval kurva jol mulattam
még mindig, pedig hányszor láttam.. és napokig bennem volt, csak ezt a majd egy óra a filmből, simán bennem volt, napokig
hát ezért jó film
nem lehet koknrétan megmondani miért az, de az. -
F34R
nagyúr
még mindig nagyon fasza film 7,5/10
Nagyon jó kis Christian Bale-s film a régmúltból , szégyenlem de még nem láttam így frissen nagyon tetszett. 8/10
-
hoffman_
nagyúr
Mi a rákért kellett belemoderálni, semmi olyan nem volt benne, csak csípett. Pf...
Azér örülök,hogy páran érzik a Ponyvaregényt, ahogy kell.
[ Szerkesztve ]
"The time you enjoy wasting is not wasted time."
-
doc
nagyúr
megneztem a Duplicityt, nagyon fasza kis film
viszont valami nem tiszta, legyszi valaki homalyositson feleros spoiler!
szoval az ok, hogy a b&r kavarta az egeszet es jol pofara ejtette a ket csodakemet meg az 'ellenseget', de MIERT? mire volt jo nekik ez az egesz kavaras? csak annyi, hogy a masik bejelentse a csodaszert, aztan kideruljon hogy megsincs?
-
littlelion21
addikt
Látom az az apró kis eshetőség valahogy kimaradt, hogy talán azért nem tetszett valakinek a film, mert számára nem egy nagy etwas az egész. /És itt nem az "fúúúj, unalmas szaaaar" típusú fikázókra gondolok./
Nem azzal van bajom hogy megvédted a filmet, hanem azzal hogy (ismét) nem sikerült mindezt lenéző/lekezelő hangnem és mások minősítése nélkül.
-
lorcsi
veterán
-
vzsryl
nagyúr
"a ponyvaregenyben nem a tortenet, hanem a karakterek, a szituaciok, s meg annal is inkabb a parbeszedek a hangsulyosak"
Így van. A hsz. többi része már nem a fórumba való.
Szerintem a Ponyvaregény a legjobb amerikai film. Nem muszáj egyetérteni velem, és megértem, ha valakinek nem jön be Tarantino stílusa, de ettől függetlenül valóban nem szabad ennél a filmnél a történetre koncentrálni, mert az szinte nincs is a benne, csak épp annyi, hogy az említett karaktereket, szituációkat és párbeszédeket a nézők elé lehessen tálalni.[ Szerkesztve ]
megprobaltam alairni, de a tollam nem fogja a monitort:/𝔹𝕒𝕔𝕜 𝕋𝕠 𝕃𝕚𝕗𝕖
-
rétisün
veterán
nem volt, úgy aludtam, mint a bunda
de nem azért, mert a film unalmas lett volna talán kicsit valóban lassú (vagy inkább lassabb, mint a hasonló témájú filmek) de összességében még nem éreztem, hogy nyúlik, mint a rétestészta
nem valószínű, hogy megnézném még egyszer, nekem ez eléggé egyszernézős film. én nem éreztem elpazarolt 1,5 órának, amíg néztem, lekötött, a hangulata bejött a lassabban folydogáló cselekménnyel együtt, szóval egyszer bőven jóés mielőtt bárki azzal jönne, hogy "biztos nem értetted meg" közlöm, hogy nekem ez szórakozás, kikapcsolódás volt, és annak megfelelt. aki bármit bele akar magyarázni a filmbe (nem csak ebbe, bármelyikbe) tegye, sőt egyértelműen vannak filmek, amikbe jobban bele lehet mélyedni, utána napokig agyalni rajta, de nekem a drive nem ilyen.
6/10
mod: mivel itt (is) elhangzott annyiféle vélemény (2 ponttól 10-ig volt minden ) igyekeztem elvárások nélkül, elfogulatlanul nézni.
[ Szerkesztve ]
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
tween
őstag
Leon, a profi (1994) : azt a nagym@rhaqrvaéletbe mekkora film ez még mindig... 9/10 páfff
-
vzsryl
nagyúr
válasz hoffman_ #42175 üzenetére
Én is tudom egy részét, de ebben az a szép, hogy már az első megnézése után is megjegyeztem ezeket a párbeszédeket/beszólásokat. Ilyet egyetlen más filmmel kapcsolatban sem tudnék kijelenteni. Egyébként ha jól számolok, akkor 5x láttam már.
[ Szerkesztve ]
megprobaltam alairni, de a tollam nem fogja a monitort:/𝔹𝕒𝕔𝕜 𝕋𝕠 𝕃𝕚𝕗𝕖
-
Huma
addikt
Szerintem a Ponyvaregény jelentősen túl van értékelve. Értelmetlen párbeszédek. Kusza történetvezetés. És néha annyira belassul és vontatott lesz, hogy el lehet aludni rajta.
Csak vicceltem. Tarantino műveiért nem vagyok maradéktalanul oda, de a Ponyvaregény nagyon jó lett. Én még csak asszem kétszer láttam, de mindkétszer élveztem minden percét.Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
rt06
veterán
válasz littlelion21 #42169 üzenetére
aki csak annyit tud irni egy filmrol, hogy "nem egy nagy etwas az egész", az szinten ne
nem azzal van a baj, ha valaki rosszat ir egy filmrol, hanem hogy teszi ezt nulla indoklassal, pusztan azert, mert nem erti azt
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
Huma
addikt
válasz Tibiajax #42178 üzenetére
Örülök, hogy nem okoztam csalódást. Bár nem tudom miért említesz meg külön. Csak csatlakoztam az éppen folyó diskurzusba.
Mindenesetre most egy véleményen vagyok veletek. A Ponyvaregény tényleg jó film. 7 pontos.szerk:
"mod. bahh.. barom.. már azt hittem, komolyan írod, ezt is..
grr"Szóval végig sem olvastad a hozzászólásomat? Úgy érzem most mélyen belül valami végleg meghalt bennem...
[ Szerkesztve ]
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Realradical
őstag
Már készítettem a baltát aztán láttam , hogy csak teszteled az idegeim.
Tarantino műveiért meg tessék maradéktalanul oda lenni. A Jackie Brown az egyetlen olyan filmje amire ki lehet jelenteni, hogy nem lehet egy-ültő helyben végignézni, de az sem rossz.Things that try to look like things often do look more like things than things
-
somasz
addikt
50/50
Drámának nem túl erős, vígjátéknak talán kevés, viszont kifejezetten tetszett, ahogy az esetlenséget eljátszották a színészek, nagyon emberközeli lett. A kezdő terapeuta, a kezdő beteg, és a haverja. Nagyon jól be van mutatva, mennyire nem tudnak reagálni az emberek, ha megtudják a másikról, hogy rákos...
10/6-7 körüli a film, szerintem.Eladó üzleti laptopok számlával, garanciával: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/somasz/index.html
-
Huma
addikt
válasz Realradical #42182 üzenetére
Nekem a Négy Szoba sem jött be annyira. A Kill Bill is egyszer nézős volt nálam. A Grindhouse-t végig sem tudtam nézni.
Tudom, hogy ezek inkább művészfilmek mint "igaziak". Nekem nem tetszik a művészi stílusa minden esetben, de elismerem, hogy jó filmeket készít.Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
rt06
veterán
válasz Realradical #42182 üzenetére
pam grier szelesvasznat betolto melleit hogy nem lehet egyulto helyben ket oran at nezni?
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
MODERÁTOR
válasz Realradical #42182 üzenetére
Jackie Brown-nal engem vallatni lehetne majdnem úgy mint a LOTR trilógiával. Bár lehet csak rég láttam és rosszak az emlékeim a filmről. Bár a Scott Pilgrim filmmel semmi se ér fel ilyen téren
Huma: 7 pont a ponyva? nebazmár
[ Szerkesztve ]
-
Realradical
őstag
A Négy Szobát régen imádtam tini fejjel. Mostanában újranéztem és nem volt akkora nagy szám, mint amire emlékeztem. Ez szerintem azért van ,mert más korban voltunk akkor. Ha jól emlékszem akkoriban jött be a South Park, stb. nem voltak még ilyen nagy blődségek. Akkor ez sokkal nagyobbat ütött. Könyörgöm, két évre rá még cenzúrázták a Carmageddont
A kedvencek temetőjét se nevezné manapság durva horrornak.@koxx
Hja nekem is kéne némi alkohol, hogy nekiüljek újra megnézni[ Szerkesztve ]
Things that try to look like things often do look more like things than things
-
Huma
addikt
Nálam így néz ki a pontozás:
5 pont: Átlagos film. Egyszer nézhető, semmi kiemelkedő.
6 pont: Átlagosnál valamivel jobb film.
7 pont: Jó film.
8 pont: Nagyon jó film ami valami plusz értéket is képvisel.
9 pont: Csúcsszuper film ami kb egyedülálló a kategóriájában. Mérföldkő a filmezés történelmében.
10 pont: Ennyit nem adok semmire. Épp úgy ahogy 1 pontot sem.A Ponyvaregény még belefér a 8 pontba is. Egyezzünk ki 7,5-ben.
(#42187) Realradical: A Kedvencek temetőjét még gyerekfejjel láttam. Én a csajszi nővérétől fordultam be, de rendesen. Attól akit ápolni kellett. Nem is a feltámadt hullákkal volt bajom.
[ Szerkesztve ]
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
rétisün
veterán
az a furcsa a stephen king filmekben, hogy horror vonalon nem igazán tudják a könyveit jól megfilmesíteni (sztem) a legjobb talán a jack nicholson-os ragyogás.
a legjobb stephen king filmek nem horrorok, remény rabjai, halálsoron....war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
Huma
addikt
válasz rétisün #42189 üzenetére
Ez így van. Bár az is lehet, hogy a horrorfilmjeit nem a megfelelő rendezők kapják. A Remény rabjait és a Halálsoron-t nem olvastam, de jó pár horror könyvét igen amikből film is készült. Ha a fele szöveget kigyomlálnánk a könyveiből még akkor is teljesen kerek maradna a történetük. Rengeteg olyan leírás, gondolatmenet, párbeszéd, stb van a könyveiben amik csak hangulati elemként vannak jelen, valós szerepük elhanyagolható. Ezeket elég nehéz filmre vinni úgy hogy élvezetes legyen. Ami könyvben érdekes, színesítő momentum az filmben lehet, hogy vontatott, unalmas rész lesz.
A The Mist elég jó lett. Ha esetleg nem láttad volna akkor érdemes bepótolnod.
[ Szerkesztve ]
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
Huma
addikt
válasz bagyulajuve #42191 üzenetére
Hát ja. Elég jellegzetes az arca. Illik hozzá az őrült szerep.
Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.
-
pohár
félisten
Punisher War Zone
azt kaptam amit vártam, jó kis öldöklős, pörgős eksönmúvi, nem volt rossz
ez a smiley kitűnően visszaadja a film tartalmát
GB = gigabyte, Gb = gigabit, olyan nehéz ez? | %-kal, 2-t, 0-s, 0-ra, 0-hoz, 0-val, 0-n, 3-as, GB-tal, MHz-cel, 1-gyel, 2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel, 6-tal, 7-tel, 8-cal, 9-cel, 10-zel, 100-zal, 1000-rel |
-
rétisün
veterán
láttam, valóban a jobbak közül való.
de abban is igazad van, hogy a stephen king könyveknek megvan egy bizonyos, csak rá jellemző hangulata, ami olvasva nagyon működik (amit kiadtak magyarul, azokat mind olvastam) viszont nem könnyű filmen átadni, ezért hat a legtöbb stephen king film mezei B kategóriás horrornak.
war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!
-
heihachi
addikt
Tegnap megnéztem a Skyline-t. Ez egy baromi jó film a
SPOILER
zseblámpával (vagy mivel) hadonászó más filmekből lopott lények, akik elég okosak az űrutazáshoz, meg emberek agyának és egyéb alkatrészeinek saját maguk számára történő hasznos felhasználásához, de nem elég okosak egy ház alapos átkutatásához, és akik random újraélednek néha, miközben üldöznek csupa unszimpatikus szereplőt, akik nem tudják eldönteni, hogy a tetőn a jobb vagy valamelyik emeleten, majd pedig mikor végre elkapják őket (minden néző örömére), és valami érdekes is történik, akkor félbeszakad a film
SPOILER OFF
kategóriában."Lehet a Shift 2 már realisztikusabb mint a valóság" by NOD
-
darál0w
Jómunkásember
Water for Elephants
ez már a 2. filmje a vámpírsrácnak, ami tetszik.
csajjal is érdemes nézni a romantikus szál miatt
7/10
Aki viszkető seggel fekszik, az büdös ujjal ébred... :]
Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Crypto Trade
- Redmi Note 13 Pro+ - a fejlődés íve
- Mobil flották
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Autós topik
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- iPhone topik
- További aktív témák...
- új, bontatlan, iPhone 14 gyárilag kártya-független, apple világgaranciával
- Bomba áron új iPhone 15 Pro Max gyárilag kártya-független, apple világgaranciával
- Mikrotik RB941-2nd (Soho) router otthoni használatra
- Asus ROG Strix G17 (G712LWS) - 17.3"
- Szép! HP EliteBook 840 G6 Fémházas Laptop 14" -70% i5-8365U 4Mag 16GB 512GB SSD FHD IPS + Táska!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen