Új hozzászólás Aktív témák
-
Ixion77
őstag
Semmi gond, már akkor bejelentették, hogy készül a saját OS-ük, ami jobb lesz mint addig bármi. Azzal azóta már bizonyára piacvezetők lettek.
Vagy lehet, hogy ezt is csak úgy értették, hogy megfognak egy linuxot, csinálnak rá egy saját skint, és kiderült hogy az mégsem elég jó?
Esetleg az is lehet, hogy miután az USA bejelentette, hogy a kínai IT-ban dolgozók elveszthetik az amerikai (!) állampolgárságukat (!), azután földbe állt valami rejtélyes okból a kínai IT?
Nem mondom, hogy nem volt ferde a pálya, de azért én is ideges lennék, ha a konkurencia megvenné az én termékemet, módosítana rajta két paramétert, átcsomagolná más logoval, áron alul adná kínai állami támogatással, én meg csődbe mennék miatta."Seems like humanity needs war and famine to correct itself."
-
strogov
senior tag
Azzal járnak rosszul, ha egy cég más tollával ékeskedik, és elveszi a piacot azoktól akik fejlesztenek. A huawei most saját erőből boldogulhat. Senki nem tiltotta ki a piacról mint ahogy kína tette sok amerikai és európai céggel. Ha egy kínai cég nem tud lopni ennyire futja.
-
Pirosász
aktív tag
Dehogy volt a nyakukon!
Az Apple úgy ad el ennyi telefont, hogy jelenleg a legolcsóbb készüléke is 200+ ezer.
Nem konkurencia a Huawei pl. Y szériája.
Nincs olyan, hogy iPhone vásárló inkább vesz egy 80 ezres Huawei-t. Nem vesz el vevőt. A Mate szériából kellett volna annyit eladni, akkor lenne igazad.
Iphone kategóriában meg össze nem lehet hasonlítani az eladásokat.
Xiaomi-nak volt valami csúcsa, amiből 1 milliót jó ha megvettek. Ott se az iPhone kategória adja a darabszámot.
Te egyébként azt láttad, hogy annyi ember vett csúcs Huawei-t, mint iPhone-t?
Új hozzászólás Aktív témák
- Laptop Lenovo ThinkPad X280 Magyar billentyűzettel win 10 pro INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad T480 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad L470 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS !! MONITORCENTER.hu
- HP ELITEBOOK 840 G4 14,1" I5-7200U, 8GB RAM, 120GB SSD
- HP Elitebook 840 G4 G5 G7 450 G8 850 G7 G8 650 G9 MAGYAR BIL.!!! i5 i7 7-12. gen. 3 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest